Napi evangélium

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

Elmélkedés:

A tétlenség és a lustaság, amely oly sokakat megkísért, súlyos bűn. Sokan szeretik a munka könnyebb végét megfogni, s haszontalan dolgokra pazarolják idejüket, ahelyett hogy szorgalmasan dolgoznának. Mások pedig éppen az ellenkező végletbe esnek, éjjel-nappal megállás nélkül dolgoznak, még be sem fejeztek valamit, máris új munkába kezdenek. Az állandó tevékenykedés szintén a bűn forrása lehet.
Nehéz megtalálni a kettő közti egyensúlyt életünkben, mert könnyen elhajlunk egyik vagy másik irányba. A két evangéliumi szereplő, Márta és Mária a két lelkületet jelenti. Az egyik dolgozik, a másik látszólag tétlen, hiszen csak Jézusra figyel, s nem tesz egyebet. Egyikük a lázas tevékenykedés híve, a másik a csendes szemlélődésé. Néha az egyik, olykor a másik lelkület áll hozzánk közelebb. Egyszer belefeledkezünk a munkába, s mindent magunk akarunk megtenni, máskor pedig tudunk időt szánni Istenre. Lelkünk nyugalmát akkor leljük meg, ha a tevékenység és a szemlélődés helyes arányát megtaláljuk. A szemlélődés és az imádság feltehetően mindig Istenre irányul. De a tevékenységeink, a munkánk is irányulhat őrá, ha azt szolgálatként végezzük Isten és a felebarát felé.
Jézus arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az ő követésének alapja tanításának a hallgatása. Megteszem-e az „egy szükségeset?”
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!