napi evangelium






Napi evangélium


2022. október 2. – Évközi 27. vasárnap

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz. Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.

Lk 17,5-10


Elmélkedés:

A valódi hit
A Biblia egyik legérdekesebb kijelentését olvassuk Szent Lukács evangéliumából: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.” Ezt a mondást Máté evangélista a következőképpen jegyzi le: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, menj innen oda, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek” (Mt 17,20). Kétségtelen, hogy Jézus olykor úgy fogalmazott, hogy kijelentései túlzásnak tűnnek. A tanításnak ez a módszere azt a célt szolgálja, hogy meghökkentse, elgondolkoztassa a hallgatókat. Az is kétségtelen, hogy nem hallottunk még olyat, hogy az egyháztörténelem folyamán egy hívő ember azt mondta volna egy szederfának, hogy verjen gyökeret a tengerben, és szavára ez azonnal megtörtént volna. Olyan sem történt még, hogy valaki egy hegyet odébb helyezett volna csupán hitével, hitének erejével. Még a szentekről sem jegyeztek fel hasonló történetet, pedig az ő élettörténetükben számos csoda szerepel. Miért nem történt meg akkor ilyen soha? Miért nem nőnek szederfák a tengerben és miért nem mozognak körülöttünk a hegyek? Talán még annyi hite sincs senkinek, mint a mustármag? Nem a hit hiányzik az emberekből, hanem egyszerűen a hit nem erre való. A hit valóban csodálatos lelkierőt ad az embernek, de nem fizikai erőt, hogy tonnányi sziklatömbökkel dobálózzunk. Jézus szavai azt tanítják, hogy egy parányi hit hatalmas dolgokra képes az emberben. Tehát nem a hiedelem, nem a babona, nem a tévhit és nem a téveszme, hanem a valódi hit. A hit, amely Isten ajándéka. Éppen ezért az egykori apostolok buzgóságával fordulunk a mai vasárnap mi is Jézushoz: Urunk, növeld bennünk a hitet!
Jogos a törekvés, hogy hitünk igazságait szeretnénk értelmünkkel is mind jobban felfogni és megismerni. Ebből a szempontból a hit egy tanulási, megismerési folyamat, értelmi tevékenység, párbeszéd Istennel, aki egyre jobban feltárja önmagát azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt. Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy emberi értelmünkkel nem vagyunk képesek a végtelen Istent teljes valóságában megismerni. Megismerésünk annak köszönhető, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát számunkra. Ebből a szempontból a hit kegyelem, Isten ajándéka. Továbbá: a hit döntés, az ember szabad döntése. Az önmagát kinyilatkoztató, az önmagát nekünk megmutató Isten ugyanis válaszunkat várja. Isten elmondja szándékát, törvényei által megmutatja a boldogság útját és meghív minket az üdvösségre. Isten megszólít minket a Szentírás üzenete által, megszólít Jézus Krisztus személye által és megszólít a Szentlélek által. Isten megszólítása, hívása vonzást jelent az ember számára, Isten be akar vonni minket életébe, az ő szeretetébe. Felkínálja, hogy éljünk őbenne, éljünk a szeretetében, éljünk közösségben vele. A hit pozitív, azaz elfogadó, a hitetlenség negatív, azaz elutasító válasz az ember részéről.
A hit csodálatos ajándékát minden ember megkapja. Ha többet nem is, de legalább egy mustármagnyit, és ez éppen elegendő. Ez a mondanivalója az Egyháznak az olyan emberek számára, akik átélik a hit válságát. Minden kételkedés, hitetlenség, kicsinyhitűség ellenére, fedezzék fel magukban a mustármagnyi hitet! És ha megtalálták, akkor imádkozzanak bátran és nagy bizalommal Istenhez azért, hogy növelje bennük a hitet!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A hit kapuján keresztül az Isten országába, a mennyországba, az üdvösségre juthatunk. Segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol feltárulnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt az utat, amely a menny felé vezet. Segíts, hogy megtaláljam az örök élet kapuját és elnyerjem az üdvösséget! Hiszek, Uram, erősítsd bennem a hitet!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: