napi evangelium






Napi evangélium


2022. március 14. – Hétfő

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Lk 6,36-38


Elmélkedés:

Jézus így tanít a mai evangélium szerint: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Ezt az életszabályt az embertársainkkal való kapcsolatra szoktuk vonatkoztatni. Ennek értelmében, ha nem ítélkezünk felebarátaink felett, azaz nem azzal töltjük a drága időnket, hogy hibát keresünk másokban és megítéljük őket gyengeségeik miatt, akkor ők sem a mi vétkeink boncolgatásával fognak foglalkozni. A jézusi mondás pozitív megfogalmazásban így hangzik: jószándékkal, jóindulattal közeledj a másik emberhez, és akkor ő is jóindulattal fogja ezt viszonozni.
A Szentírás sajátos nyelvhasználatát figyelembe véve érdemesebb kiszélesítenünk ezt az értelmezési kört. Ennek értelmében azért ne ítélkezzünk mások felett, hogy ne vonjuk magunkra Isten ítéletét. Mert ahogyan mi bánunk embertársainkkal, ugyanolyan bánásmódra számíthatunk Istentől. Itt nem arról van szó, hogy le kellene mondanunk a testvéri figyelmeztetésről, amely a bűnös élet útjáról szeretné letéríteni a felebarátot, hanem mások teljesen felesleges megítéléséről, amely sok esetben csak felületes és részrehajló. Ismerjük el inkább, hogy az emberi cselekedetek megítélője egyedül Isten lehet, aki egyaránt igazságos és irgalmas.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: