napi evangelium






Napi evangélium


2021. december 6. – Hétfő

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”

Lk 5,17-26


Elmélkedés:

A mai evangéliumi történet egy béna, mozgásképtelen ember csodás gyógyulását írja le. Az elbeszélésben összekapcsolódik a test és a lélek gyógyulása. Egy béna embert hoznak hordágyon Jézushoz. Már egészen közel vannak a célhoz, amikor a Gyógyító körül összegyűlt tömeg útjukat állja. Nem tudnak tovább jutni, nem tudnak Jézus közelébe kerülni a beteggel. Nem kezdenek vitatkozni az emberekkel, nem kérik, hogy nyissanak számukra utat, hanem új utat, új lehetőséget keresnek, és nagyon leleményesen, a tetőn keresztül jutnak Jézus közelébe. Az akkori építkezési szokások lehetővé tették, hogy könnyen kibontsák a tetőt és a beteget Jézus elé tegyék. Jézus reakcióját Lukács evangélista így vezeti be: „hitük láttára.” Igen, a hit leleményessé tesz. A hit kitartóvá tesz. A hit új utat mutat.
A történet ekkor fordulatot hoz. Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” A hit tehát a bűnök megbocsátását eredményezi. Jézus nem csak a testet akarja meggyógyítani, hanem a lelket is. Ő nem csupán a testi egészségét akarja visszaadni, hanem a lélek egészségét is. Jelezvén, hogy mennyire összetartozik a test és a lélek, Jézus csodát tesz a bénával, aki ettől a pillanattól fogva járni tud, s ennek bizonyítékaként saját lábán távozik.
Hiszem-e, hogy Jézus képes bűneimet megbocsátva lelkemet meggyógyítani? Megtalálom-e az utat az irgalmas Istenhez?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az igazi fény. Te vagy az igazi világosság. Te vagy a világ világossága. Te vagy életem világossága. Te vagy az egyetlen, aki elhozhatod életembe a hit fényét, a remény világosságát és a szeretet ragyogását. Eljött az idő, itt a kedvező alkalom, most kell elindulnom a bűnbánat útján, a hit útján, a hozzád vezető úton. Uram! A karácsonyi ünnep öröme a veled való találkozásból születhet meg. Add, hogy megérkezzek hozzád és felismerjem, benned, a betlehemi Gyermekben az Istent, aki végtelenül szeretsz engem és minden embert.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: