napi evangelium






Napi evangélium


2021. október 16. – Szombat

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.

Lk 12,8-12


Elmélkedés:

Az elmúlt napok során Jézus farizeusokhoz intézett vádbeszédét olvastuk. A mai részben az evangélista a Jézussal szembeni ellenállásról átvezet minket arra a témára, hogy tanítványai és követői szintén szembenállással fognak találkozni. Jézus tanítványait és apostolait nem éri majd később váratlanul az üldözés, hiszen az Úr távozása után visszaemlékeznek arra, hogy Mesterük mindezt előre megmondta nekik. Arra vonatkozó tanácsait is felidézik majd, hogy az ilyen helyzetekben hogyan viselkedjenek.
A tanítványoknak az üldözések közepette sincs okuk félelemre, hiszen Isten Szentlelke mindig velük lesz, hogy megerősítse őket a tanúságtételben és az igehirdetés szolgálatában. Szükségük is lesz e kegyelemre, amely azt biztosíthatja számukra, hogy ne tagadják meg Jézust, hanem megőrizzék a hűséget. Jézus nem ígér könnyű életet senkinek, és nem állítja, hogy követői mentesek maradnak a támadásoktól és az üldözésektől. Azt viszont megígéri, egyértelműen kijelenti, hogy mindvégig tanítványaival marad. Még az előre láthatatlan és kiszámíthatatlan helyzetekben is övéivel lesz. Megígéri továbbá, hogy aki bátran tanúságot tesz róla ebben a világban az emberek előtt, azt ő is megvallja majd a mennyben az Atya előtt. A Jézus melletti hűség az üdvösség útja számunkra.
A Szentlélek működése nem csak az Egyház működésében és tanúságtételében fedezhető fel, hanem személyes életemben is. Isten Lelke megerősít a hitben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Életem Ura, Jézus Krisztus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem Testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem! Szeretettel hívsz, hogy Testeddel táplálkozzak. Hálásan fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: