napi evangelium






Napi evangélium


2021. szeptember 23. – Csütörtök

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.

Lk 9,7-9


Elmélkedés:

A Jézusról hallott csodás dolgok sokakat kíváncsivá tettek egykor, köztük Heródest is, az uralkodót. A kíváncsiság mellett a félelem is vezette, hogy találkozzon Jézussal, akiről egyesek azt állították, hogy benne Keresztelő János támadt fel, hiszen ő fejeztette le Jánost. Heródes kíváncsi arra az emberre, akinek beszédei és csodás tettei nagy hatással vannak a tömegekre, s ennek híre hozzá is eljut. Az emberek mindenfélét beszélnek Jézusról, s ez bizonytalanná teszi a fejedelmet. Félelmének másik oka, hogy veszélyeztetve érzi uralkodói pozícióját. Jézussal való találkozás vágya mögött nem éppen a jó szándék húzódik meg, hanem a félelem, hogy elveszítheti hatalmát.
Ebből az érdeklődő kíváncsiságból és belső félelemből sosem lesz megtérést eredményező személyes kapcsolat Jézussal, sem Heródes esetében, sem másoknál. Vajon miért? Mi hiányzik belőle? Bizonyára azért, mert alázat helyett gőg uralkodik benne. Azért, mert kérdéseire önmaga akar válaszolni és nem Jézustól vár feleletet. Talán azért, mert fejedelemként nem képes beismerni Isten előtti kicsinységét és ragaszkodik a hatalomhoz. Talán azért, mert nincs meg szívében a hit és a szeretet utáni vágy.
Engem mi irányít, vezet Jézus felé? Keresem-e őt? Szívesen hallgatom-e őt, s ennek hatására felébred-e bennem a vágy, hogy jobban megismerjem? Milyen szándék vezet engem őhozzá?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: