napi evangelium






Napi evangélium


2021. augusztus 20. – Péntek, Szent István király

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.

Mt 7,24-29


Elmélkedés:

Uralkodói szolgálat
A mai napon Szent Istvánt, a magyar állam alapítóját, Magyarország első királyát, a keresztény uralkodót, a szentet ünnepeljük. Az ő személyét idézzük fel, amely évszázadokon keresztül kitörölhetetlen maradt a magyar emberek szívéből. Gyakran elhangzik, hogy Szent István politikai megfontolásból vette fel és terjesztette el országában a keresztény vallást. Talán van ebben igazság, de csak féligazság ez a kijelentés. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy lelke mélyéig kereszténnyé lett és azzal a meggyőződéssel igyekezett a keresztény hitet terjeszteni országában, hogy ez a vallás erkölcsi mértéket ad az embereknek, az ország felemelkedését szolgálja és biztosítja megmaradását évszázadokon keresztül. Nem csupán államot szervezett, hanem minden erejével segítette az egyházi szervezet kiépülését is. Nem a nyugati hatalmak uralkodóival ismertette el új királyságát, hanem a római pápától, II. Szilvesztertől kért és kapott koronát, amely Magyarország egységének, szabadságának és kereszténységének jelképévé vált. Szent István király a földi haza építése mellett az égi haza felé akarta irányítani a magyar nemzet tagjait azáltal, hogy az evangélium és a hit terjesztésére papokat hívatott az országba. Lelki nagyságáról tanúskodik az a tény, hogy trónörökös fiának, Szent Imre hercegnek a hirtelen halála miatt sem esett kétségbe, hanem a Boldogságos Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának oltalmába ajánlotta országának jövőjét és a magyar embereket.
Szent István nem uralkodói elnyomásra használta királyi hatalmát, hanem népének szolgálatára. Egész életét arra szentelte, hogy minden erejével, Istentől kapott tehetségével és képességeivel a magyar nemzetet szolgálja. Királyi erénye abból tűnik ki, hogy mind alattvalóinak, mind pedig saját magának is tudott parancsolni. Uralkodói sikerei nem tették őt elbizakodottá és gőgössé, és a kudarcok sem törték meg lelki erejét. Uralkodóként és családapaként egyaránt példakép keresztény életvitelében. Korának más uralkodóival ellentétben ő már nem volt híve annak, hogy háborúk révén gyarapítsa országának területét és vagyonát, hanem a béke embere volt, aki a szomszédos népekkel békére törekedett.
Szent István király egész életét nemzetének és Krisztusnak szentelte. Minden munkájával, erejével és tehetségével nemzetét és népének hitét szolgálta és védelmezte. Nem égett hatalmi vágy a szívében, hanem szolgálatnak tekintette az uralkodói feladatot. Nem a maga hasznát kereste és nem meggazdagodni akart, hanem az ország és az egész nemzet felemelkedését akarta.
Szent István király ünnepén a szentmise evangéliuma az ostoba és a bölcs emberről szól. Egyikük homokra építette házát, amely nem bírt ellenállni a természet pusztító erőinek s romba dőlt. A bölcs viszont szikla alapra építette házát, amely szilárdan állta az idők viharait. Jézus Krisztus, az ő tanítása, a keresztény hit lehet egyedül az a szilárd alap, amelyre országunk, kisebb közösségeink és családunk jövőjét építeni érdemes. Nem elég hangzatos szavakkal beszélnünk a hazaszeretetről, s nem állhatunk meg azon a szinten, hogy elkeseredetten szemléljük a vallási buzgóság hanyatlásának jeleit, hanem arra kell törekednünk, hogy Isten törvényei irányítsák nemzetünk és családjaink életét. Szent István példája szerint úgy fáradozzunk földi hazánk építésén, hogy közben a mennyei haza felé is törekedjünk!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! A te tanításod útján, a keresztény igazság útján indult el a magyar nép ezer esztendővel ezelőtt, s ez segítette a magyar nemzetet az évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra, mint sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket személyes feladatként felismerni a nemzet felemelkedéséhez szükséges jót és adj nekünk bátorságot és erőt, hogy meg tudjuk ezt valósítani a te dicsőségedre!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: