napi evangelium






Napi evangélium


2021. július 31. – Szombat

Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.” Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét). Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki.

Mt 14,1-12


Elmélkedés:

A keresztény igehirdetés szívesen állítja párhuzamba Keresztelő János és Jézus életét, tevékenységüket, illetve halálukat. Mindketten a megtérésre való felszólítással kezdték meg küldetésüket. A bűnbánattartás, mint az Istenhez való közeledés jele és feltétele a későbbiekben is jelentős szerepet játszott tanításukban. Keresztelő János eredményes munkáját az jelzi, hogy emberek tömegei mentek hozzá, hogy a bűnbánat jeleként megkeresztelkedjenek nála. Jézus pedig számos alkalommal kijelentette, hogy küldetése a bűnösökhöz is szól és van hatalma a bűnök megbocsátására.
Ha csak a bűnt ítélték volna el és nem beszéltek volna az ember felelősségéről, akkor Jánost nem fejezték volna le és Jézust nem feszítették volna keresztre. Napjainkban is divat a bűnről, mint az embertől független tényezőről beszélni, de téves minden ilyen nézet. A bűnt mindig az ember követi el, aki felelős tettéért. Ez nem a bűnös elítélését jelenti, hanem következetes felszólítás arra, hogy az ember felelős minden bűnös cselekedetéért és vállalni kell annak következményeit. Ugyanakkor azt az üzenetet is közvetítenünk kell a bűnösök felé, hogy Isten nem büntetni akarja őket, hanem mindenkor irgalmas és megbocsát. A bűntől való megszabadulás lehetőségét Isten mindenkinek a szentgyónásban kínálja fel.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: