Napi evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”

Elmélkedés:

Az Egyház az Isten otthona
A mai vasárnap evangéliuma Jézusnak az utolsó vacsorán mondott beszédének egy részlete. Ez egy búcsúbeszéd, amelyben halála előtt a legfontosabbakat bízta apostolaira az Úr. Mi már az ő halálának, feltámadásának és mennybemenetelének ismeretében olvassuk és értelmezzük szavait, amelyek az ő Atyához vezető útjáról szólnak. Jézus egységben és állandó kapcsolatban van az Atyával és a Szentlélekkel is. Most, a halála előtti búcsúzáskor úgy beszél a földi életből való távozásáról, mint egy útról, amely a mennyei Atyához vezet. Bizonyára nem véletlenül teszi ezt. Egyrészt azt szeretné tanítványaival megértetni, hogy ezzel befejeződik földi küldetése. Az Atyától jött el a mi emberi világunkba, az Atyának engedelmeskedve élt és halála után az Atyához fog visszatérni. Másrészt felkínálja számunkra, hogy mi úgy tekintsünk földi életünkre, mint az Atyához vezető útra. Ha így gondolunk életünkre, akkor nem fog minket félelemmel eltölteni a halál tudata, hiszen arra, mint egy kapura nézünk, amelyen keresztül az örökkévalóságba lépünk át, ahol mennyei Atyánk vár minket. Ha így tekintünk életünkre, akkor meg fogjuk találni boldogságunkat, Isten fogja azt megadni nekünk.
Jézus arra kér, arra hív bennünket, hogy járjuk az ő útját. Életünk célja, hogy közösségben legyünk vele, mert hisszük, hogy ő vezet el minket az Atyához. Jogos bennünk a vágy, hogy az a szeretetteljes kapcsolat, ami minket földi életünk során Jézushoz köt, halálunk után is folytatódjon. A mennyben, az örökkévalóságban lesz erre lehetőségünk, mert az Úr helyet készít számunkra. Azt szeretné, ha megértenénk, hogy ő nem hagy el bennünket örökre. Meghív minket, hogy törekedjünk a mennybe! Életünkben, gondolkodásunkban és magatartásunkban egyre nagyobb teret kell engednünk Jézusnak.
Mit tehet az Egyház azért, hogy minél többen válasszák Jézust vezetőjüknek az örök élet útján? Hogyan tudja az Egyház minél többekben felébreszteni a mennybe jutás, az üdvösség vágyát? Mit kell tennünk annak érdekében, hogy az Egyházat minél többen tekintsék otthonuknak, azaz olyan közösségnek, amelyhez szívesen tartoznak? Ezek a kérdések szorosan összetartoznak. Nem bújhatunk ki a megválaszolásuk elől, hiszen akkor éppen a küldetéstudat hiányozna belőlünk. Úgy érzem, hogy nem elegendő arról beszélnünk, hogy otthonunk van a mennyben, mert ez csupán az érem egyik oldala. Érdemes volna megmutatni a másik oldalt is. Felmutatni azt, hogy az Egyház az Isten otthona. Ebben a közösségben Isten él és jól érzi magát közöttünk. Éppen azért jó az Egyházhoz tartozni, mert akkor együtt élünk Istennel. Talán szabad olyat mondani, hogy Isten vendégszerető. Szeretettel fogad mindenkit, aki vendégként, zarándokként érkezik hozzá, tér be otthonába. Nem utasít el senkit, minden vendége számára van legalább egy jó szava, egy darab kenyere. Nála soha nincs kiírva, hogy megtelt, mindenki számára akad szabad szoba. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem csak vendégek vagyunk nála, hanem azt szeretné, hogy otthon érezzük magunkat a közelében.
A keresztény ember életének végső célja, hogy megérkezzen a mennyei Atyához. A mennyországba, az üdvösségre szeretnénk eljutni. El kell tehát indulnunk a Krisztus-követés útján, a keresztény élet útján, az Atya örök országa felé vezető úton.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára. Adj nekünk önzetlen és önfeláldozó szívet, hogy szeretetedben éljünk és a te szeretetedet sugározzuk a rászorulóknak és nélkülözőknek. Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, hanem mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!