|
Napi evangélium 2018. szeptember 19. – Szerda
Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
„Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!” Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.”
Lk 7,31-35
Elmélkedés:
Az evangéliumi jelenet Jézus kérdésével kezdődik: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait?” Kire gondol? Vajon összes kortársára? A későbbiekben kiderül, hogy nem mindenkire, hanem azokra, akik elutasítóak Istennel szemben, azaz sem Keresztelő János, sem Jézus tanítására nem hallgattak. Az ő magatartásukat az utcán játszó gyermekek hasonlata világítja meg. A gyermekek egy csoportja hiába akarja furulyaszóval játékra hívni a többieket, ők nem hajlandóak a játékra, majd pedig a siránkozás sem váltott ki belőlük semmit. Kedvtelenségükből, semmittevésükből, unatkozásukból semmi nem tudta kimozdítani őket, közömbösek maradtak mindenféle üzenet, felhívás iránt.
A hasonlatban a furulyaszó és a siratóének kétféle hangnemet jelent. Az utóbbi Keresztelő János kemény beszédét, határozott fellépését szemlélteti, aki bűnbánatra szólította fel a népet és isteni büntetést helyezett kilátásba a megtérés elhalasztása vagy elmaradása esetére. Jézus más hangnemben beszélt, örömhírt hirdetett, meghívta az embereket az Isten országába, azt hirdette, hogy ez a meghívás mindenkinek, még a bűnösöknek is szól.
Jézus ítélete tehát azok felé hangzik el, akik nem hallgattak sem Jánosra, sem őrá, s ezzel magát Istent utasították el. Én hallgatok-e Isten küldötteinek figyelmeztető szavára?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)
| |