|
Napi evangélium 2018. március 21. – Szerda
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42
Elmélkedés:
Az Úr szavaiból tudjuk, hogy mindent az Atya megbízásából tesz, cselekedetei a mennyei Atya akaratának a megnyilvánulásai. Neki engedelmeskedik akkor is, amikor vállalja a szenvedést és feláldozza életét a kereszten az emberek megváltása érdekében. Az Atyával való egysége és iránta való engedelmessége immár nem titok senki előtt, nyíltan beszél erről tanításai során. Az egyszerű nép és a vallási vezetők egyaránt hallják ezt az üzenetet, ezt a kinyilatkoztatást, de mégis másként reagálnak rá.
A mai részben nem a hitetlenekhez szól Jézus, hanem a benne hívőket akarja tanítani: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim.” A tanítványi élet lényege a Jézus személyéhez való kapcsolódás, valamint tanításának megismerése és teljesítése. Majd hozzáteszi: „megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” János evangélista itt tulajdonképpen nem Isten, nem az Atya megismerésére gondol, hanem kifejezetten a Fiúisten, Jézus személyének megismerésére, aki aztán majd megismerteti az emberekkel az Atyát. Tehát az Atya megismerése Jézus személyén keresztül lehetséges számunkra. Jézus joggal nevezi magát Igazságnak, hiszen ő a kinyilatkoztatás teljessége, személyében a szentháromságos Isten teljesen feltárja és odaajándékozza magát az embereknek.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Könyörülj rajtam, Uram Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat.
Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)
| |