|
Napi evangélium 2017. szeptember 5. – Kedd
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37
Elmélkedés:
A tisztátalan lélektől, azaz a gonosztól megszállt ember gyógyításának történetét Szent Lukács evangélista azzal a megjegyzéssel vezeti be, hogy Jézus „szavának hatalma volt”, és ezért hallgatták őt az emberek nagy lelkesedéssel.
Más esetekben Jézus szava oly erővel érintette meg az embereket, hogy azok képesek voltak korábbi életüket teljesen megváltoztatni. Akiket megszólított, hogy kövessék őt, azonnal indultak, gondoljunk csak az első tanítványok meghívására, akik azonnal otthagyták halászhajóikat. Máskor nem csupán egyes személyeket, hanem hatalmas tömegeket volt képes megigézni a jézusi tanítás. Ellenfelei pedig sokszor nem voltak képesek ellentmondani neki, amikor vitákban akarták próbára tenni tudását. Számos esetben olvashatunk arról is az evangéliumban, hogy konkrét cselekedet nélkül, egyszerű szavakkal tudott Jézus gyógyítani. Ismét más esetben puszta szavával képes volt parancsolni a természet erőinek, elcsendesíteni a háborgó tengert.
A mai evangélium szerint a jézusi szó ereje most egy emberből kiűzi a gonosz lelket, újabb bizonyítékát adva annak, hogy még ő sem képes szembeszállni Jézussal.
Az Úr szavait hallgatva és cselekedeteit látva a csodálkozás nagyon kevés válasz a részünkről! Milyen hatást vált ki Jézus szava bennem, aki naponta hallgatom őt?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)
| |