napi evangelium






Napi evangélium


2017. augusztus 30. – Szerda

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!

Mt 23,27-32


Elmélkedés:

Az önmagukat tökéletesnek és a vallásosságban mások számára példaképnek képzelő farizeusok egyik bűne az volt, hogy nem hallgattak Isten küldötteire, a prófétákra. A próféták ugyanis felemelték szavukat a látszat-vallásosság ellen, s leleplezték mindazok kétszínűségét, akik Isten szándékának teljesítése helyett az emberek tetszését keresték. A farizeusi lelkülettel kapcsolatban Jézus a lényeget mondja ki, amikor így fogalmaz: „kívülről igaznak látszotok.” De csak kívülről, mert a szívetek mégsem igaz Isten előtt! Az emberek ugyan elismeréssel fordulnak felétek, de végső bírátok Isten lesz és nem az emberek! Isten jól ismeri szívünk rejtett szándékait is, előtte semmit sem tudunk titokban tartani. Őszinteséggel tartozunk Istennek, aki örömmel fogadja bűnbánatunkat.
Kétségtelen, hogy sokszor nehéz elfogadni mások észrevételeit, tanácsaikat, amikor bűneinkre és hibáinkra figyelmeztetnek minket. Pedig a jószándékú iránymutatás segíthet minket abban, hogy ne képzeljük magunkat mindenben tökéletesnek és másoknál kiválóbbnak. Ne sértődjünk meg, ha valaki szóvá teszi hibánkat, hanem fontoljuk meg azt. Még ha ő ezt rossz szándékkal vagy minket kigúnyolva tenné, akkor is lelkünk javára válhat, ha megfontoljuk a tanácsokat és változtatunk helytelen magatartásunkon.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy várakozásunk ne legyen hiábavaló.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: