|
Napi evangélium 2017. július 29. – Szombat, Szent Márta
Abban az időben: A zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Jn 11,19-27
Elmélkedés:
Lázár halálhírét hallva Jézus csak egy kis késlekedéssel indul útnak, s akkor érkezik meg, amikor a barátja már négy napja halott. A mai evangélium szerint mind a jelenlévők, mind az elhunyt testvére méltatlankodnak Jézus késése miatt, mert bíztak abban, hogy Jézus megmenthette volna a beteg Lázárt a haláltól, ha korábban érkezik.
Lázár feltámasztásával Jézus megmutatja isteni erejét, amely nem csak a betegségek megszüntetésére képes, hanem akár a halottakat is visszahívhatja az életre. Mielőtt azonban a sírhoz menne és feltámasztaná a halottat, Mártával való beszélgetése során Jézus szóban is kinyilatkoztatja isteni erejét és azt várja, hogy Márta kifejezze hitét. Márta három dolgot állít Jézusról: azt, hogy ő a Messiás, ő az Isten Fia és az Atyától jött a világba. Emellett a feltámadásba vetett hitéről is tanúskodik, amely szintén Jézus személyéhez kapcsolódik. Jézus szóbeli kinyilatkoztatását és Márta hitvallását a továbbiakban a feltámasztás cselekedete erősíti meg.
Hiszek-e Krisztus szavában és cselekedetében? Hiszek-e Isten újjáteremtő erejében? Félre tudom-e tenni emberi elképzeléseimet és elvárásaimat, hogy Isten terve megvalósulhasson bennem? Hiszem-e, hogy Isten engem is feltámaszt majd a halálból? Hiszek-e az örök életben?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)
| |