Napi evangélium

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”

Elmélkedés:

Tamás apostol története kapcsán azt a titkot érdemes megközelítenünk, hogy mi hozta létre benne a változást? Mitől lett a hitetlenkedő vagy legalábbis kételkedő ember egyszer csak hívővé? Apostoltársai tanúságtétele egyáltalán nem volt meggyőző számára, sőt, ez váltotta ki belőle a kételkedést. A nyolc napig tartó gondolkodás, értelmi megfontolás szintén nem hozott eredményt számára, hanem inkább növelte hitetlenkedését. A leírásból úgy tűnik, hogy egyedül a feltámadt Krisztus személyes jelenléte, a vele való találkozás rombolja le Tamásban a hitetlenség falát.
A feltámadt Jézussal való személyes találkozás alkalmával szinte pillanatok alatt alakul át kételkedése lelkes hitté, amely annak megvallására készteti őt, hogy Jézust Urának és Istenének tekinti. Hasonló hitválságon néhány nappal korábban a többi apostol is átment, s bennük is az ébresztette fel a kereszthalál miatt szinte elhaló hitet, hogy Jézus újra él és találkozhatnak vele. Amikor a szokásosnál súlyosabban nehezedik vállunkra az élet keresztje, és amikor szenvedésekkel küzdünk vagy próbatételek érnek minket, a mi hitünk is meggyengülhet, megrendülhet. A feltámadt Jézus ekkor elindul, hogy újra az élő hit örömére és boldogságára ébresszen minket. Kérjük tőle a hit ajándékát és hitünk erősítését!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Amíg közénk nem jöttél, azt gondolhattuk, hogy Isten csak a fölöslegből adott nekünk. De amióta önmagadat kiüresítve közénk jöttél, egy lettél velünk, tudjuk, hogy a te lényegedhez tartozik ez a szeretetből fakadó szegénység: nemcsak valamit akarsz adni mérhetetlen gazdagságodból, mint a földi gazdagok, hanem mindenedet – önmagadat adod nekünk. Adj Uram, nekem is lelkületedből!