Napi evangélium

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.

Elmélkedés:

A múlt szombati evangéliumban és elmélkedésben már szó volt a szombati nyugalom megtartását szabályozó zsidó parancsokról és a munka tilalmáról. A mai szövegben ennek folytatásáról olvasunk. A farizeusok kíváncsian várják, hogy Jézus gyógyít-e szombaton. Az ő felfogásuk szerint a gyógyítás is munkának számít, tehát szombati napon tilos ilyet tenni. E nézet mögött méginkább felfedezzük a vallási túlbuzgóságot.
Jézus általában kerüli a vitákat a vallási vezetőkkel. A törvénytudók és a farizeusok egyre többször keresik az alkalmat, hogy belekössenek tanításába, ezért vitákat kezdeményeznek vele különféle vallási kérdésekben. Ilyen esetekben Jézus bölcsen felel, s ezzel igazolja a törvényekben való jártasságát, máskor pedig kitérő választ ad. A viták tehát nem hoznak kellő eredményt a kezdeményezők számára, ezért új területet keresnek, Jézus cselekedeteibe akarnak belekötni. A szombati gyógyítások alkalmával Jézus egyáltalán nem kerüli az esetleges szembeütközést, hanem szinte provokálja a vallási vezetőket. Azért teszi ezt, mert a gyógyítások minden esetben Isten jóságának, irgalmának a megnyilvánulásai és semmiféle emberi parancs nem korlátozhatja az isteni jóság megmutatkozását. Isten mindig az ember javát, az ember gyógyulását akarja.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Minden ember számára Jézus az Ember. Ő a szegények ínsége, az éhezők reménye, a szeretők öröme. Ő az élő kenyér, akit nem az őt befogadó személy hasonlít magához, hanem ő vesz át minket, a tápláltakat, magába, titokzatos testébe fogad, hogy mindenki mindenben Krisztus legyen. Aki benne bízik, az üdvözül.