Napi evangélium

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.

Elmélkedés:

A világ végéről, a végső ítéletről beszél Jézus tanítványainak. Bár most is hasonlatot alkalmaz, szavaiból egy dolog egészen világosan kiderül: a végső idők bekövetkezésének időpontja az ember számára nem ismert, de mivel bármikor megtörténhet, ezért felkészültnek kell lennünk.
Jézus mennybemenetele óta a Krisztust követő ember és az egész Egyház várakozik E várakozás az Úr második eljöveteléig tart. Várakozunk és virrasztunk. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy Isten betölthesse vágyainkat. A várakozó ember tudja, hogy valami történni fog. Hamarosan valaki be fog lépni az életébe, elkezdődik egy találkozás, egy barátság, egy kapcsolat. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy a másik személy, ember vagy maga Isten önmagával ajándékozhasson meg minket. Félre kell tennünk az előítéleteinket és az elvárásainkat, mert nem biztos, hogy a másik azt akarja nekünk adni, amit mi elképzelünk. Meg kell hagynunk a másik személy szabadságát, hogy önmagát adhassa nekünk. Ha úgy gondoljuk, hogy mindenünk megvan, akkor mit is várhatnánk Istentől? A tolvajra, aki el akarja venni azt, ami a miénk, nem érdemes várakoznunk. Istenre, aki önmagát adja nekünk, érdemes várnunk.
Az igazi szeretet várakozik, képes türelemmel várni. Várjuk szeretettel és türelemmel az Istennel való találkozást!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, munkálkodj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy készségesen magamhoz öleljem parancsaidat, és a talentumokat, amelyeket rám bíztál, sokszorosan gyümölcsöztessem dicsőségedre. A te dicséretedben, a te dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és örömben.