Napi evangélium

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak.

Elmélkedés:

Miután a vallási vezetők hiába kérdezték Jézust származásáról és hatalmáról, viták sorát kezdeményezik vele, amelynek az a célja, hogy belekössenek tanításába és olyan kijelentésekre kényszerítsék, amelyek alapján vádolhatják majd őt. A mai evangéliumban az első ilyen vitáról olvasunk, amelynek témája az adófizetés. Az adófizetés kérdése minden bizonnyal megosztotta a korabeli társadalmat és a mindennapi beszélgetések tárgya lehetett. Az engedékenyebbek elfogadhatónak tartották, hogy a zsidók adót fizessenek az elnyomó rómaiaknak, mert ilyen módon megőrizhető volt az ország békéje. A lázadó lelkületűek eleve elutasították az idegen uralmat, nem tűrték el, hogy a rómaiak gyakorolják felettük a hatalmat, ráadásul még adót is kellett fizetni nekik. E lázadás a rómaiakkal való szembekerülést jelentette.
A vitaindító kérdés így hangzik: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Vajon melyik oldalra áll Jézus? Beletörődik abba, hogy Isten választott népe nem szabad és helyesli az elnyomókkal való békés viszonyt? Vagy lázadásra bíztatja honfitársait? Jézus ezt mondja: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” E bölcs válasszal kikerüli a csapdát, nem nyilvánít véleményt e politikai kérdésben, ugyanakkor most is felhívja a figyelmet az Istennek járó tisztelet fontosságára.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, szívem szeretet nélkül nem tud meglenni. De még sokáig kell veled menetelnem, míg szeretetedet igazán megismerem. Akkor talán megtanulom, hogy a szeretet ott kezdődik, ahol kész leszek feltétel nélkül magam odaadni. Szívem tele van boldogság utáni vággyal, de ez a vágy is megkínoz, mert nem tud igazán beteljesülni. Ezért kell előbb abba a sötétségbe esnem, mely önző kívánságaimat kioltja. Csak akkor lesz a szeretetem oly erős, mint a halál, mert akkor saját önzésem börtönét törtem át, és szabaddá lettem, mint ahogy a halál szabaddá tesz bennünket az isteni élet dicsőségére. Uram, töltsd be ürességemet, hogy szereteted halvány sugarát mindig láthassam!