Napi evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.

Elmélkedés:

A Szentlélek által hozott örömről azt állítja Jézus a mai evangéliumban, hogy ezt senki nem veheti el tanítványaitól. Örömteli pillanatokat, boldog órákat megtapasztalhatunk földi életünk során. Azt kívánjuk ilyenkor, hogy ne múljon el az öröm érzése. De bármennyire is erős bennünk ez a kívánság, mégis elmúlik. Aztán várjuk a boldogság következő időszakát. Mindez annak a jele, hogy a tartós, a maradandó örömre vágyakozunk, amelyet valójában Isten adhat nekünk.
Rácsodálkozva mindarra, amivel Isten nap mint nap segíti életünket, örülhetünk ezeknek. De még nagyobb lesz az örömünk, ha arra gondolunk, hogy Isten az üdvösségre, az örök életre hív minket és az ő segítségének, kegyelmének köszönhetően el is juthatunk hozzá. Nem a mi személyes érdemünk ez, hanem Isten ajándéka számunkra. A megváltottság öröme ez, amelyet senki nem vehet el tőlünk. Ez az öröm valóban megszünteti kérdéseinket, mert megértjük Isten szeretetének lényegét és egyesülünk vele. Legyünk hálásak mindig az Úrnak, hogy megváltott és üdvözít minket! A hála és az öröm érzése legyen bennünk, amikor Istenünk jelenlétét, szeretetét érezzük! Legyen bennünk öröme, amikor szavát hallgatjuk és váljon bennünk életté! Legyen bennünk a szabadulás öröme, amikor a szentgyónásban bűneinket megbocsátja!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Édes Jézusom, eléd borulok, abban a biztos tudatban, hogy te megteheted azt is, amit én még csak el sem tudok képzelni. Ott akarlak szolgálni, ahol te akarod, bármi áron, bármi áldozat árán. Én magamtól semmit sem tudok tenni: nem tudok megalázkodni, de mondom neked és határozottan mondom: meg akarok alázkodni, szeretni akarom a megalázkodást, hogy testvéreim ne vegyenek sokba. Csukott szemmel és bizonyos örömmel vetem magam a megvetés, a szenvedés és elutasítás azon áradatába, ahová a te akaratod helyez. A szívembe hasít az ellenérzés, míg ezt mondom, de mégis megígérem neked: akarok szenvedni, akarok érted megvetett lenni!
Szent XXIII. János pápa