Napi evangélium

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Elmélkedés:

Példát adtam nektek
Jézus szívesen tanította az embereket példabeszédekben. E képes és jelképes beszédeket a hallgatóság hamar maga elé tudta képzelni, könnyen beleélték magukat az elhangzott élethelyzetbe, így könnyebben meg is értették azok mondanivalóját, illetve meg tudták jegyezni a tanítást. A példabeszédek magukért beszélnek, nincs szükség arra, hogy megjelenítsük azokat. A példabeszédeket elég hallani, nem szükséges képi látvány hozzájuk. Jézus kortársaival ellentétben a mai ember sokkal inkább vizuális beállítottságú, a látvány jobban megragadja, mint a szóbeli üzenet. Jézus egykor nem mutatta be, nem jelenítette meg példázatait, hanem egyszerűen csak elmondta azokat. Amikor a magvetőről beszélt, nem egy szántóföldön állt, kezével magot hintve a földbe. Amikor az eltévedt bárányt kereső és megtaláló pásztorról tanított, nem vett egy igazi bárányt a vállára. Amikor az Isten országát jelképező halászhálóról tanított, akkor nem egy bárkában volt a tengeren és nem hálót vetve a vízbe. Tulajdonképpen egy alkalom van, amikor bemutatja, előadja azt, amiről mindig is beszélt, és ez a lábmosás. Nem látványos színészi előadás ez, hanem annak bemutatása, hogy nem a szavak embere, hanem a cselekedeteké. Mert vannak dolgok, amelyekről nem beszélni kell elsősorban, hanem meg kell tenni. És vannak élethelyzetek, amikor bármiféle beszédnél többet ér a tett.
Ma, nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az utolsó vacsora legjelentősebb eseménye az, amikor az Úr a kenyeret az ő testeként, a bort az ő véreként adta apostolainak. E tettének köszönhetően mennybemenetele után is valóságosan jelen van köztünk, a szentmisében jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és borban. Azt kívánta, hogy cselekedetét követői ismételjék meg: adjunk hálát az Istentől kapott adományokért, ajánljuk fel velük együtt önmagunkat Istennek, fogadjuk magunkba az ő szent testét.
E szeretetből fakadó cselekedet mellett az utolsó vacsora emlékezetes és fájdalmas pillanata Júdás távozása, aki arra készül, hogy elárulja Mesterét. Távozása a Krisztussal való kapcsolat megszakítását és a testvéri közösségtől való elszakadást jelenti. Júdást nem a szeretet, hanem a gonoszság indítja az árulásra.
Nem feledkezhetünk meg az utolsó vacsora legmegindítóbb jelenetéről sem. Jézus azzal mutatja meg alázatát, szolgálatkészségét és szeretetét, hogy megmosta tanítványai lábát. Apostolai megdöbbentek cselekedetén. Ha Péter apostol nem tiltakozik, akkor talán egyetlen szó nélkül mosta volna meg sorban mindenki lábát. A lábmosás után ezt mondja: „Ha én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Talán még erre a szóbeli magyarázatra sem lett volna szükség, mert a lábmosás cselekedete önmagáért beszélő tett. Mert vannak cselekedetek, amelyek nem szorulnak magyarázatra. Vannak cselekedetek, amikor az ember elcsendesedik vagy szinte megnémul. Vannak cselekedetek, amelyek az igazi szeretetről tanúskodnak. Gondoljunk majd erre holnap, az Úr szenvedése és halála láttán!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Te példát adtál nekünk az alázatosságra és a szolgálatra. Adj nekünk buzgóságot, hogy embertestvéreinkben felismerjünk téged és neked szolgáljunk!