Napi evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

Elmélkedés:

A János evangélista által árulóként emlegetett Júdás már szerepelt a tegnapi evangéliumban. A betániai vacsora alkalmával jobbnak látta volna, ha eladják azt a drága nárduszolajat, amivel Mária megkente az Úr lábát, és a pénzt a szegényeknek adták volna. Az evangélista szerint Júdást nem a szegények iránti aggodalom és törődés vezette, hisz lopni szokott az adományokból. A mai evangéliumban szintén Júdás jut szerephez. A helyszín az utolsó vacsora terme. Amilyen kíméletlenül leplezte le az előzményekben János evangélista Júdás bűnös szándékát, ugyanilyen nyíltan beszél Jézus Júdás áruló szándékáról.
A két szereplő lelkére érdemes figyelnünk. Az Úr lelkiállapotát így írja le az evangélista: „mélyen megrendült lelkében.” E megrendülés Júdás áruló szándékának és a bűn titokzatosságának egyaránt szólt. Érthetetlen az árulás ténye, de ugyanilyen érthetetlen minden bűn, amely lázadás Isten ellen. Bár Jézus számára ismert, hogy ki lesz árulója és apostolai előtt is feltárja az áruló személyét, mégsem tesz senki semmit annak érdekében, hogy megakadályozza mindezt. Isten sem akadályozza meg, hogy a sátán Júdás lelkébe szálljon és hatalmába kerítse őt.
Júdás esete emlékeztessen minket arra, hogy Isten nem veszi el emberi szabadságunkat. Szabadon dönthetünk mellette vagy ellene, de tetteinknek, döntésünknek lesz következménye.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem! Lehet lelkünk még oly fennkölt: telve jószándékkal, buzgalommal, elszántsággal, mégis elég egy pillanatra elszakadnunk tőled, hogy legkiválóbb érzelmeink szertelenséggé fajuljanak, szeretetünk erőtlen érzelemmé satnyul, előrelépésünk lelki kevélységgé ágaskodik, buzgalmunk erőszakossággá türelmetlenkedik, önbizalmunk elbizakodottsággá fuvalkodik. Ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy biztos úton csak te tudsz vezetni bennünket. A te szavad a legfőbb életszabályunk. Az életadó erőt is belőled merítjük a hit csatornáján keresztül.
Boldog John Henry Newman