Napi evangélium

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Elmélkedés:

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezetében három olyan példabeszédet olvashatunk, amelyek Isten irgalmáról szólnak. Az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról (pénzről) és az elveszett (tékozló) fiúról szóló hasonlatok egyaránt arról tanítanak, hogy az irgalmas Isten keresi elveszett gyermekeit és kész megbocsátani, visszafogadni mindenkit szeretetébe. A megtalálás, a visszatalálás öröme visszatérő elem mindhárom hasonlatban. Az elveszett bárányt megtaláló és a nyájhoz visszavivő pásztor, az elveszett pénzdarabot kutató és meglelő háziasszony, valamint a fiára váró és őt szeretettel visszafogadó apa nem akarja örömét magába zárni, hanem másokat is örvendezésre hívnak.
A három hasonlattal Jézus fokozatosan világítja meg, hogy miről is akar tanítást adni. Az elsőben egy állat, egy bárány szerepel, a másodikban egy tárgy, egy pénz, és csak a harmadikban szerepel egy ember. A fokozatosság abban is megjelenik, hogy sem a bárány, sem a pénz nem tehet arról, hogy elveszett, a fiú viszont már szabad döntést hoz arról, hogy „elveszik,” kilép az atyai házból. Az Isten elleni lázadás, az engedetlenség, a bűn mindig az ember tudatos döntése, választása és nem a véletlen műve. Isten azt szeretné, ha bűnünket megbánnánk és visszatérnénk hozzá. Ő irgalmas és mindig örömmel vár minket.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni! Nyisd fel szememet, hogy a szenvedésben ne elviselhetetlen rosszat lássak, hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre. Vezess engem az ima és a szenvedés által a megtérés útján!