Napi evangélium

Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.

Elmélkedés:

Az üdvösség útját választom
Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma minden esztendőben Krisztus megkísértéséről szól, idén Szent Lukács írásából olvassuk ennek elbeszélését. A kísértés helyszíne a puszta, ahová Jézus azért megy, hogy felkészüljön nyilvános fellépésére a nép körében. Együtt akar lenni az Atyával, akinek a küldötteként fog fellépni. A kísértő szándéka mindhárom esetben az, hogy eltérítse az Urat küldetésétől. Teológiai szempontból az esemény Jézus emberségét igazolja. Mint valóságos Isten lehetetlen lett volna bűnt elkövetnie, azaz beleegyeznie a kísértésekbe, mert Isten nem szolgálhatja a sátánt. Azonban mint valóságos ember képes lett volna bűnt elkövetni, azaz a sátánt szolgálni. Az a tény, hogy Jézus is megkísérthető, azt igazolja, hogy valóságos ember. Az a tény pedig, hogy visszautasította a kísértő valamennyi próbálkozását, azt mutatja, hogy a kísértések az ember részéről, tehát a mi részünkről is visszautasíthatóak.
A kísértések nem érnek véget Jézus határozott visszautasításával, hanem újra és újra visszatérnek nyilvános működése ideje alatt. A mostani kísértések mintegy elővételezik azokat, amelyek a későbbiekben fogják őt érni. Most közvetlenül a sátán kísérti meg őt, a későbbiekben pedig emberi vélemények, kijelentések, cselekedetek és szándékok mögött húzódik meg a kísértés, de Jézus mindannyiszor felismeri ezeket. Gondoljunk csak például arra az esetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítás után az emberek, akik látták ezt a rendkívüli csodát, s abban messiási cselekedetet ismertek fel, Jézushoz mennek, hogy királlyá tegyék. Mi ez, ha nem kísértés? Ő természetesen nem engedi ezt, hanem visszavonul (vö. Jn 6,15), mert nem evilági uralomra, királyságra törekszik, hanem Isten országa megvalósítására. Egy másik alkalommal égi jelet kérnek tőle, amellyel igazolhatja a nép előtt, hogy valóban ő a Messiás (vö. Mt 16,1, Mk 8,11 és Lk 11,16). A Lukács szerinti változat egyébként kifejezetten említi is a kérdező írástudók és farizeusok kísértő szándékát. Mi ez, ha nem az emberi kérések mögött rejtőző sátáni kísértés? Jézus természetesen felismeri ezt és nem teljesíti a kérést, nem ad semmiféle különleges jelet. És ott van Péter apostol esete, aki Jézus szenvedéséről hallván tiltakozik, és azt állítja, hogy Mesterével soha nem fordulhat elő az, hogy szenvedni fog. Mi ez, ha nem az emberi elképzelésben megnyilvánuló ördögi kísértés? Nem véletlenül olyan határozott és kemény ebben az esetben Jézus szava: „Távozz tőlem, sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” (Mk 8,33). És még egy esetet idézzünk fel: amikor Jézus a kereszten függ, az emberek így szólnak hozzá: „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” (Mt 27,40). Mi ez, ha nem az emberi akaratban megnyilvánuló kísértés? A mai, megkísértésről szóló evangéliumban két esetben is ezzel kezdi a sátán a mondandóját: „Ha Isten Fia vagy.” A kereszt előtt álló értetlenkedők ugyanezt mondják. Jézus ekkor is felismeri a kísértést, nem száll le a keresztről, hanem vállalja a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért.
A kísértés Jézus esetében és a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.
Ma átgondolom: felismerem-e a kísértéseket?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, ne engedd, hogy szívemet a vagyonhoz kössem. Őrizz meg attól, hogy szívem behájasodjon és megátalkodottá legyen. Tedd fülemet hallóvá és szívemet értővé! Add, hogy felismerjelek, amikor a nyomor botrányába öltözve felém közeledsz! Add, hogy a gazdagok jóléte láttán szívemben ne szülessen irigység, hanem végső sorsukra tekintsek! Jó nekem a te sátradban vigasztalódnom, legyen hát elég nekem a te kegyelmed!