Napi evangélium

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”

Elmélkedés:

A nagylelkű asszony
Az idős néni hosszasan számolta forintjait a bolt bejárata előtt. Többször is nekiállt, de mindig ugyanarra az eredményre juthatott, mert a számolás végére enyhén csóválni kezdte a fejét. Ez bizony aligha lesz elég arra, amit venni szándékozott, pedig nem lapult hosszú bevásárlólista a zsebében. A boltba igyekvők észre sem vették, a kifelé jövők kikerülték jól megrakott bevásárlókocsijukkal. Úgy látszik, túl közel állt meg az automata ajtóhoz, mert az sehogy sem akart bezáródni miatta, ezért az üzlet biztonsági őre egy idő után udvariasan kissé arrébb tessékelte, hogy máshol számolgassa forintjait. Így került közelebb a koldushoz, aki összehajtogatott papírdobozokon ült, előtte konzervdoboz perselyével. A néni tevékenységét látva a koldus nehézkesen felkelt helyéről, odalépett hozzá, majd dobozából két százforintost nyomott a kezébe. Elfogadta. Egyikük sem szólt semmit. A koldus visszaült helyére, az idős néni pedig bement, hogy megvegye aznapi ennivalóját.
Az evangéliumi jelenetek napjainkban újra és újra megismétlődnek. Teljesen mindegy, hogy templom vagy bolt előtt, városban vagy falun, a szegény adakozik, mert ettől nem lesz még szegényebb. Jézus figyeli a templomba érkezőket, akik a perselybe dobják adományaikat. A tehetősebbek többet dobnak be, de az Úr mégis többre értékeli a szegény özvegy két fillérjét, mert ő mindenét odaadta. A legmegdöbbentőbb a történetben az, hogy Isten ezt a két fillért is elfogadja. Elfogadja az özvegytől az ő utolsó fillérjeit. Elfogadja, mert jó szívvel felajánlott adomány. Elfogadja, bár az özvegyasszony szorulna támogatásra. Mi emberek talán azt gondolnánk, hogy jobban tenné Isten, ha ebben a helyzetben egy nagylelkű adakozót küldene, aki jelentősebb összegű támogatást adna az asszonynak. A történet nyitott, nem derül ki belőle, hogy Isten miként gondoskodik később az özvegyről, aki egész vagyonának felajánlásával az isteni gondviselésre bízta életét. Isten most elfogadja az adományt. És Isten mindig tudja, hogy mit tesz. Nem érdemes nekünk az ő cselekedetének helyességét vitatnunk.
Nem az a lényeges, hogy mi mit adunk, mit ajánlunk fel Istennek, hanem az, hogy miként adjuk. Mert Isten jól ismeri szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudja, hogy vagyonunkban vagy benne bízunk. Ez a bizalom, ez a ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Ezt a felajánlást fogadja el Isten. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy Isten nem marad adósa senkinek és nem marad hálátlan egyetlen ember iránt sem. Nem jutalmaz azonnal, de adománya nem marad el.
Az evangéliumi jelenet és Jézus szavai kapcsán arról is érdemes elgondolkoznunk, hogy emberi értékeléseink és az anyagiakhoz való viszonyunk helyes-e? Sokszor értékesnek minősítünk olyan dolgokat, amelyek mulandóak. Olykor teljesen feleslegesen ragaszkodunk kacatjainkhoz, amelyekre valójában nincs is szükségünk. Olykor észre sem vesszük azokat a lelki kincseket, kegyelmi ajándékokat, amelyeket Istentől kapunk. Olykor elmulasztjuk azoknak a jócselekedeteknek a megtételét, amelyek a lelki gazdagságot adnák nekünk. Olykor megfeledkezünk az isteni gondviselésről. Tanuljuk meg a nagylelkűséget a szegény özvegytől!
A bevezető történet egyébként azzal zárult, hogy kis idő múlva a néni kijött a boltból, odalépett a koldushoz és a kezében szorongatott pénzdarabokat a konzervdobozba dobta. A visszajáró - mondta csendesen. A koldus némán nézett a néni után, akitől a legtöbbet kapta.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket!