Napi evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Elmélkedés:

Az úr érkezésére várakozó szolgákról mondott jézusi példázatot korábban már olvastuk. A liturgia rendje szerint, ma Szent Imre herceg ünnepén ismét ez szerepel az evangéliumban. Szent Imréről elmondható, hogy bár fiatalon érte a halál, mégsem érte őt váratlanul az Úrral való találkozás. Gyermekkorától kezdve jellemző volt rá a vallásos buzgóság, a rendszeres imádkozás, a csendes elmélkedés. Apja, Szent István király és családja arra szánta, hogy uralkodó legyen. Mivel jól tudták, hogy az uralkodói képességek elsajátítása mellett hasznára lesz a keresztény erény is, ezért vallásos neveléséről is gondoskodtak. Szent Imre életében az uralkodás tekintetében nem valósult meg az emberi akarat, de a vallásos neveltetés meghozta gyümölcsét. Szülei, Szent István király és Boldog Gizella maguk is az életszentség útját járták. Elsőként ők tanították gyermeküket a hitre és a Krisztus iránti szeretetre, majd pedig nevelését Szent Gellértre bízták.
A szülőknek, a nagyszülőknek és a neveléssel foglalkozó személyeknek érdemes elgondolkozniuk: vajon személyes életpéldájuk milyen hatással van azokra, akiknek nevelését Isten rájuk bízta. Mert ezt a feladatot, szolgálatot mindenki Istentől kapja. Ennek a felelősségnek tudatában nevelje mindenki saját gyermekét és a rábízottakat!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem! Hosszú az út! Sokan elfáradnak; feladják vagy azt gondolják: nem lehet segíteni, ezért együnk-igyunk, és vigadjunk. Ámde mi a te ajándékaidat fogadtuk magunkba. Szent ételeddel megerősítve új utakat kell keresnünk egymás felé. Add, hogy osztozkodjunk egymással azon, amit magunkhoz vettünk.
A. Pereira