Napi evangélium

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték: „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére.

Elmélkedés:

Lelki egyesülés
Az egyházi év folyamán nagycsütörtök este emlékezünk a szentmisében Jézus utolsó vacsorájára. Ünneplésünk középpontjában ennek megfelelően az Oltáriszentség áll, amelyet ekkor alapított és bízott Egyházára az Úr Jézus. Ma, úrnapján - Krisztus szent teste és vére napján - szintén e szentséget ünnepeljük, igaz kissé más hangsúllyal. Az úrnapi körmenetek világszerte azt üzenik, hogy keresztény hívőként megmutatjuk a világnak Krisztust, az ő ajándékát, az ő szeretetének jelét, az élő kenyeret, amelyben Krisztus valóságosan jelen van. Ő a mi lelki életünk forrása, ő táplál minket önmagával, hogy az örök életre jussunk.
Az evangéliumban Szent Márk írásából olvassuk fel az utolsó vacsora előkészítésének és magának a vacsorának eseményét. A leírás a zsidó húsvét ünnepével és az ahhoz kapcsolódó étkezéssel, továbbá a húsvéti bárány említésével kezdődik, majd pedig azzal végződik, hogy Jézus önmagát, a saját testét adja a kenyérben az apostoloknak. Ez a leírás azt sugallja, hogy amikor Márk megírja evangéliumát, akkor a keresztény közösség istentisztelete, azaz a szentmise alkalmával már nem csupán a húsvéti eseményt, Jézus kereszthalálát és feltámadását ünnepli, hanem megemlékeznek az utolsó vacsorán történtekről is, s ezek szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
A húsvéti időszak lezárult pünkösd ünnepével, de az Egyház liturgiája a mai nappal ismét visszavezet minket húsvét titkához, Krisztus áldozatához. A cél az, hogy jobban figyeljünk az Úr Jézus ajándékára, a lelki táplálékra, amelyet ő ad nekünk. A mai ünnep egyrészt meghívás, hogy találkozzunk a kenyérben önmagát adó Krisztussal, ugyanakkor buzdítás számunkra, hogy őt tekintsük lelki fejlődésünk éltető forrásának. A Krisztussal való rendszeres találkozás a szentáldozásban megújítja lelki életünket és megerősít minket abban, hogy hozzá és az általa alapított közösséghez tartozunk. Isten egészen egyszerű megoldást választott, egyszerű lehetőséget biztosított számunkra azzal, hogy találkozzunk, lelkileg egyesüljünk Krisztussal: az étkezés, a táplálkozás lehetőségét. Nem elegendő hinnünk abban, hogy Krisztus valóságosan jelen van testével és vérével a kenyérben és a borban, nem elég az, ha tiszteletünket a legmagasabb és egyedül Istent illető formában, az imádásban fejezzük ki, hanem egyszerű dolgot kér: vegyük magunkhoz lelki táplálékként, mindennapi kenyérként Krisztus testét.
Az Eucharisztia iránti tiszteletünk alapja a hit. Hiszünk abban, hogy Jézus valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. Az Oltáriszentség esetében nem közönséges kenyérről, hanem átváltoztatásról és átváltoztatott kenyérről és borról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a kenyér és a bor lényegileg alakul át Krisztus szent testévé és vérévé, miközben külső alakját és formáját mind a kenyér, mind a bor megtartja. Szemünkkel ugyan nem látunk semmiféle átalakulást, de hitünk szerint mégis megtörténik az átváltozás csodája. Az átváltoztatás a szentmisében történik, a miséző pap Krisztus személyében cselekedve jeleníti meg az Úr áldozatát. Nem öncélú cselekedet ez, hanem arra irányul, hogy a hívők a szentáldozásban egyesülhessenek Jézussal.
Vágyom-e a találkozásra, a szentáldozásra?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te szólsz hozzám. Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Hiszem, hogy értem és minden emberért vállaltad a szenvedést és áldoztad fel magadat a kereszten. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét a te végsőkig kitartó szeretetedre tudok gondolni. Hiszem, hogy te jelen vagy az átváltoztatott kenyérben. Amikor a szentáldozásban magamhoz veszem testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem! Segíts, hogy mindig veled és a te szeretetedben éljek!