Napi evangélium

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”

Elmélkedés:

Jézus utolsó vacsorán mondott beszédének végéhez érkeztünk a mai evangéliummal. Eddig apostolaihoz beszélt, ezt követően pedig továbbra is az utolsó vacsora termében maradunk, de már a mennyei Atyához intézi szavait, főpapi imáját. Búcsúszavainak végén az apostolok kijelentik, hogy most már hisznek, mert Mesterük nem hasonlatokban tanítja őket, hanem nyíltan beszél hozzájuk. Hiszik, hogy Jézus az Atyától jött, ő az Atya küldötte. Megértik, hogy Jézus azt tanította nekik éveken át, amit az Atyától hallott, amit az Atya bízott rá. Világossá válik számukra, hogy Mesterük minden cselekedetét az Atya nevében tette.
Az apostolok szavai alapján mi is megfogalmazhatjuk a magunk és az Egyház hitvallását: hiszünk Jézus Krisztusban, aki öröktől fogva az Atyánál volt. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki az idők teljességében az Atyától, az ő küldötteként jött el a világba. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki földi élete során az Atyától kapott küldetését hűségesen teljesítette, s ennek legfőbb mozzanata az ő kereszthalála és feltámadása. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki küldetését befejezvén visszatért az Atyához. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki közbenjárónk a mennyei Atyánál. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki a mennyországba vezet bennünket, a mi Atyánkhoz, az Istenhez.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Örök, mindenható Isten, aki az alázatosokat kegyelmes tekinteteddel vigasztalod, végtelen hálát adok szent fölségednek, hogy könyörülvén rajtam, bűneimnek rútságából kihoztál engem.
Pázmány Péter