Napi evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!

Elmélkedés:

A megújulás forrása
Egyházunk 2000 éves történelmének egyes szakaszait szemlélve láthatjuk, hogy időnként szükség van a megújulásra. Mondhatnánk, hogy mindez csupán annak kérdése, hogy megvan-e bennünk a megújulás iránti vágy és a készség a változtatásra, az igény a fejlődésre? Könnyebb ugyanis ragaszkodni a jól bevált módszerekhez, mintsem megkockáztatni a bizonytalan eredményekkel kecsegtető változtatásokat. Könnyebb rutinszerűen végezni a feladatokat, mintsem újakkal kísérletezni. Szerencsés, ha az újítók eleve az Egyház keretein belül gondolkoznak, és megoldási javaslataikat készek alárendelni az egyházi irányításnak. Jó példa erre Assisi Szent Ferenc élete és az általa alapított szerzetesközösség. Ha viszont az egyházi vezetés részéről nem érezhető az elfogadás, az könnyen szakadásokhoz vezet, miként azt a reformáció esete és Luther Márton példázza. Meg kell hallgatnunk a kritikus észrevételeket, nem szabad azokat támadásnak vennünk és rögtön elutasítanunk, hanem felül kell vizsgálnunk korábbi gyakorlatainkat, a rosszat el kell vetnünk, a jót továbbra is meg kell tartanunk vagy még jobbá, még gyümölcsözőbbé kell tennünk.
A rutin, a hagyományoshoz való túlzott ragaszkodás életveszélyessé válhat. Ez nem csupán az egyházi életre vonatkozik, hanem a hívő ember lelki életére és kapcsolataira is. Szükségünk van a folyamatos megújulásra, mégpedig a Krisztusban való megújulásra és a szeretetben való újjászületésre. Isten kegyelmi ajándékait - s ezek között a szeretetet, amiről a mai evangélium tanít - azért kapjuk, hogy a saját magunk és mások lelki üdvösségét szolgáljuk vele. De ha ez rutinná, megszokottsággá válik, akkor elveszti lényegét. A papok hivatalnokokká válnak, a hívek pedig szentmisére járó robotokká. És akkor még csak azokról beszélünk, akik valamilyen módon legalább az Egyházhoz kapcsolódnak. De mi van azokkal, akik csak a megrögzöttséget látják az egyházi tevékenységekben és ez taszítja őket a közösségtől? Hogyan tud találkozni az emberek lelki éhsége és szeretet utáni vágya az Egyház által hirdetett örömhírrel? E kérdés hátterében az a feltételezés húzódik meg, hogy az Egyház Krisztustól kapott küldetése szerint valóban az örömhírt hirdeti és nem látszattevékenységet végez. Ők keresik a maguk boldogságát, mi hirdetjük a magunk üzenetét, ami Krisztus tanítása, de aligha találkozik a kettő, ha kiüresedett tanításunk, jelentés nélkülivé váltak szavaink.
Megújulni az evangéliumban, a szolgálatban, a szentségekben, az igehirdetésben, a hitben, a szeretetben, egyszóval megújulni Krisztusban, ez a célunk. Honnan vesszük ehhez az erőt? Krisztus szeretetéből. Ő mondta: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,15). Az ő szeretetében fedezhetjük fel a megújulás kimeríthetetlen forrását.
Elmélkedésünk befejezéseként még egy dolgot érdemes megemlíteni. Nem az a cél, hogy feltétlenül kitaláljunk valami újat. Nem kell megírnunk egy újabb evangéliumot, nem kell kitalálnunk egy nyolcadik szentséget. Ha az örökkévaló Istenre és az ő örökérvényű tanítására figyelünk, akkor lelki életünk, evangéliumi kereszténységünk az állandóan megújuló szeretetre fog épülni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, szeretet Istene! Te saját hasonlatosságodra teremtetted meg az embert és szívünkbe írtad a szeretet törvényét. Életünk során számtalan formában sugárzod felénk szereteted. Segíts, hogy ezt mindig észrevegyük és hálásak legyünk érte! Segíts, hogy szereteted megtapasztalása arra ösztönözzön minket, hogy továbbadjuk a szeretetet embertársainknak! Lelkünk mélyén újra és újra megszólal a hang, hogy megosszuk a szeretetet. Segíts, hogy ezt mindig örömmel tegyük! Add, hogy a te örömöd teljessé váljon mindazokban, akik szeretetközösségben vannak veled és szeretetben élnek egymással!