Napi evangélium

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.

Elmélkedés:

A gyász és a fájdalom, a Jézus iránti szeretet és ragaszkodás vezeti Mária Magdolnát a sírhoz, akiről a mai evangéliumban olvasunk. Természetes érzés és viselkedés ez. Nehéz feldolgozni valakinek az elvesztését, halálát. Különösen az első napok nehezek. A házastárs, a szülő vagy a gyermek elvesztése felfoghatatlan az ember számára. Napokig el sem hiszi, fel sem fogja, hogy már nem él, akit szeret. Hányszor látni embereket, akik szerettük halála után napokig, hetekig ilyen gondolatokkal járnak a temetőbe.
Mária Magdolna viselkedése érthető. Fájdalmát tovább fokozza, hogy Jézus teste nincs a sírban és semmit nem tud annak holléte felől, nem érti, hová tűnhetett Jézus, akit ide temettek. Jelenléte a sírnál a gyász és a fájdalom kifejezése. Ugyanakkor ez a valóban emberi és valóban érthető érzés elhomályosítja látását, leszűkíti értelmét, megbénítja cselekvését. Eluralkodik rajta a tehetetlenség érzése, nem ismeri fel az angyalokat, s fel sem merül benne a kérdés, hogy kik lehetnek ezek az ismeretlenek a sírnál. Sőt még Jézust, a Feltámadottat sem ismeri fel, őt is idegennek, a kertésznek nézi.
Fájdalmából és gyászából az mozdítja ki, hogy az Úr a nevén szólítja. E személyes találkozás és megszólítás teszi őt tanúvá, tanúságtevővé. Ennek hatására alakul át fájdalma örömmé.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Tartsd meg, Urunk, húsvéti szent örömben hívő népedet! Legyen velünk, édes hazánkkal és az egész világgal a te békéd! Szítsd fel a keresztség kegyelmét mindnyájunkban, akik a keresztvízen meghaltunk a bűnnek és feltámadtunk az új életre! Föltámadásod győzelme bátorítsa a betegeket, öregeket és szenvedőket! A halálon aratott diadalod juttassa el megholt testvéreinket a föltámadás dicsőségére! Amen.