Napi evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”

Elmélkedés:

Az Egyház és a hit fejlődésének története során voltak olyan tévutak, amelyek képviselői Jézus Krisztus személyében csak az embert látták és nem tartották őt Istennek. Ezen elképzelések szerint Jézus valóságos ember volt, akit az Egyház az idők során Istenné tett, isteni tulajdonságokkal, képességekkel ruházott fel. Mindez ellentétes a katolikus tanítással, amely szerint Jézus valóságos Isten és valóságos ember.
Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokban Jézus születésének történetét, akkor észrevesszük, hogy világrajötte több, mint bármely más ember születése. Az emberi elképzeléseket és elvárásokat messze felülmúlja egész élete születésétől haláláig és feltámadásáig. Személyének varázsát, tanításának titkát, cselekedeteinek különleges erejét az általa kiválasztott apostolok is csak lassan értik meg, és ez nem más, mint az Atyával való kapcsolata, egysége, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Jézus, a Fiúisten mindent az Atya megbízásából és az ő akaratának megfelelően tesz, s kettejük kapcsolatának lényege a szeretet. Az ember számára nem csupán az a feladat, hogy az Úr tanításából megismerje ezt a szeretetkapcsolatot, hanem az is, hogy Isten meghívását elfogadva belépjen e szeretetközösségbe. A hit útja tehát Istenhez, a szeretethez vezet. Az Egyháznak pedig az a küldetése, hogy az emberek számára megmutassa ezt az Istenhez vezető utat.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.