Napi evangélium

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”

Elmélkedés:

A tegnapi evangélium kapcsán az alázatos, a szenvedést önként vállaló Jézusról elmélkedtünk, ma pedig az ő nagyravágyó tanítványaival találkozunk. Meglehetősen éles az ellentét, amelyet tovább fokoz az időbeli egybeesés. Tanítványai éppen akkor kezdenek saját felemelkedésükről gondolkozni, amikor Mesterük a rá váró szenvedésről beszél nekik.
A nagyravágyást önmagában nem érdemes erkölcsi szempontból jónak vagy rossznak minősítenünk. Ha valaki azt érti alatta, hogy neki több tisztelet, megbecsülés jár, mint másoknak, pedig valójában semmivel sem tesz többet a közösségért vagy családjáért, mint mások, akkor helytelenül gondolkozik. Abban az esetben is helytelen magatartásról van szó, ha valaki saját előmenetele érdekében minden eszközt megragad, még mások háttérbe szorítását, megkárosítását is. Nagyra törőnek szoktuk nevezni azt az embert, aki jó célokat tűz ki maga elé, céltudatosan és szorgalmasan törekszik azok megvalósítására, s e célok inkább szolgálják mások javát, mintsem az övét. Ez esetben pozitív tulajdonságról és magatartásról beszélhetünk. Az evangéliumi történetben Jézus ebbe az irányba tereli a két nagyravágyó tanítványát, mégpedig saját példájából, küldetéséből, életáldozatából kiindulva. A szenvedések kelyhéről, a szenvedés vállalásáról, a szolgáló lelkületről, az élet odaadásáról beszél nekik, amely értékes Isten szemében.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Én csak szegény bűnös vagyok, Uram, de mihelyt szólítalak, kegyelmeddel és irgalmaddal egészen elárasztasz engem. Legnagyobb boldogságomról mondanék le, ha nem törekednék arra, hogy mindig csodálatos jelenlétedben éljek! Ámen.
Kolumbusz Kristóf