Napi evangélium

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

Elmélkedés:

„Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják” (Mt 23,12) - olvassuk Jézus szavait az evangéliumban. Amikor Jézus alázatáról beszélünk, az alázat mellé rögtön oda kell tennünk a szenvedést és a megbocsátást. Jézus alázata abban mutatkozik meg, hogy vállalja a szenvedést. Még isteni hatalmáról is lemond s engedi, hogy az emberi erőszak felülkerekedjen rajta. De a szenvedései közepette sem harag vagy gyűlölet ébred benne azok iránt, akik bántalmazzák, hanem képes a megbocsátásra. A kereszten a szenvedő, a haldokló Isten bocsát meg az egész emberiségnek. Az alázatos Isten képes a megbocsátásra. Az alázatos, a szenvedést vállaló Istentől tanulhatom meg a megbocsátást.
Lehetek tudatosan alázatos, vállalhatom önként, hogy megalázzanak, de az is előfordulhat, hogy kényszerűségből viselem el, hogy megaláznak. A szenvedéssel ugyanez a helyzet. Vagy önként vállalom, mert Krisztus szenvedéséből felismerem annak értékét, vagy egyszerűen csak nincs erőm ellenállni az erőszaknak. A megbocsátásnál viszont nincs ilyen kettősség, mert az nem fakadhat külső kényszer hatására. Megbocsátani csak szeretetből, szívből, szívem mélyéből tudok. Vajon van-e bennem akkora alázat, hogy lemondva a bosszúról, szívből megbocsátok még a rosszakaróimnak is?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.