Napi evangélium

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”

Elmélkedés:

A vihar lecsendesítésének természeti csodája Jézus istenségét igazolja. Minden bizonnyal ez a történet elsődleges tanítása. Aki ilyen csodára képes, azaz szavára elcsendesedik a rettenetes tengeri vihar, az valóban Isten, s ezzel magyarázható természetfeletti ereje.
Érdemes emellett megkeresnünk a jelenetnek azt a szintjét, amely az elmúlt napok mondanivalójához kapcsolódik. Az „elközelgett az Isten országa” kijelentés azt is magában foglalja, hogy Isten közel van hozzánk emberekhez. Velünk utazik a hajóban. Nem kívülállóként szemléli emberi életünk gondjait, nehézségeit és viharait, hanem velünk van e viharokban. Nem hagy magunkra minket, itt van a közelünkben, bármikor hozzá fordulhatunk segítségért. Ő az életünk Ura, ugyanakkor Úr a természet, a teremtett világ felett. Amikor a magvető a földbe hinti a magot, a teremtő Isten munkáját folytatja. Ugyanakkor a magvető rábízza a magot Istenre, mert a növekedést tőle várja. És ekkor Isten közbeavatkozik, gondoskodik arról, hogy a mag kikeljen, s ezzel megáldja az ember munkáját. Minden egyes földbe hintett maggal, minden jócselekedettel Istennek szerzünk dicsőséget. Semmi nem saját érdemünk, mert minden Istennek köszönhető, aki általunk minden pillanatban újjáteremti a világot. Nemde ezt érthetjük Isten országán és annak megvalósulásán?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, Te mondtad: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak”. Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodunk, és kérjük a kegyelmet, hogy minden erőtlenségünkből, gyengeségünkből, hitetlenségeinkből, reménytelenségeinkből és szeretetlenségeinkből emelj ki minket, hogy Általad erős, a Te mértékedet tartó és szeretetteljes életet élhessünk a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére.