Napi evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”

Elmélkedés:

Ellenség vagy testvér?
Háborús filmek gyakran visszatérő jelenete, amikor a megsebesült katona segítségért kiált: „Szanitéc! Szanitéc!” Így hívja az orvost, az egészségügyis katonát. A szanitéc a nem szűnő golyózáporban hamarosan megérkezik, és elkezdi ellátni a sérültet. Fájdalomcsillapítót ad neki, próbálja elállítani a vérzést, bekötözni a sebet, és gondoskodik arról, hogy mihamarabb kivigyék bajtársát a tűzvonalból és komolyabb orvosi ellátást kapjon. Néha hiábavaló az igyekezete, a sebesült a kezei között meghal. A katonák mind tudják, hogy az ellenség a harcvonal túloldalán van. A szanitéc szerint az ellenség ezen az oldalon van, számára a halál az ellenség.
A kórházba megyek egy idős atyához látogatóba. Az emeletre felérve a pultnál megkérdezem a nővért, melyik kórteremben találom őt. Alighogy megmondja, a jelzőrendszer hirtelen villogni, sípolni kezd, és a nővér azonnal elrohan az egyik beteghez, akinek talán leállt a szíve. Rohanását látva a folyósón üldögélő betegek, hozzátartozók amúgy sem nyugodt tekintete fokozódó ijedtséget, félelmet tükröz. Bemegyek az atya szobájába. Csendesen szundikál, nem akarom felébreszteni. Közben a folyosó megélénkül. Orvosok, nővérek sietnek a másik szobába, és egy kisebb gépet is hoznak. Lám, nem kell ahhoz háború, hogy a halált ellenségnek tekintsék. A zajra az atya felébred, beszélgetni kezdünk. Miközben a szomszéd szobában küzdenek valakinek az életéért, az idős atya az életéről mesél. Majd imádkozunk, megáldozik. Csendesen mondja: „Nyugodtan várom a halál-testvért.”
E történetek talán egy kis gondolkozásra késztetnek minket. Hogyan tekintünk a halálra? Mint ellenségre? Vagy mint testvérre? Mint az élet végére? Vagy mint egy új élet kezdetére? Azoknak a súlyos betegeknek, akiknél a halál bekövetkezte hamarosan várható, szokták mondani: „Próbálkozz megbarátkozni a halál gondolatával.” A halállal, mint ellenséggel, aligha lehet megbarátkozni, de ha hívő emberként testvérként tekintünk rá, sikerül. Mert a hívő ember másként tekint a halálra, mint a nem hívő. Hisz a feltámadásban, hisz az örök életben. Hiszi, hogy a halállal csak a földi élete ér véget, de azonnal elkezdődik számára egy új, soha véget nem érő élet.
A mai evangéliumban Jézus a következőket mondja: „Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak” (Jn 5,28-29). E szavak vigasztalást jelentenek a hívőknek, de félelemmel töltik el a nem hívőket, hiszen arról tanúskodnak, hogy földi életünk cselekedetei határozzák meg azt, hogy a feltámadás után mi lesz az örök sorsunk. Akik a földön Istennel éltek, az örök életben is a közelében lesznek, részük lesz a tökéletes boldogságban. Akik viszont életükben elfordultak Istentől az örök kárhozatban is nélküle lesznek.
Segítsen bennünket a halál-testvérrel való megbarátkozásban, hogy az Atya ölelésében otthonra, örök hazára, örök szeretetre találunk. Ajánljuk egész életünket Istennek, hogy halálunk pillanatában őszintén tudjuk Krisztushoz hasonlóan mondani: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Hisszük, hogy a halál után minden ember fel fog támadni. Jó vagy rossz cselekedeteink alapján az üdvösséget vagy a kárhozatot nyerjük el. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy félünk a kárhozattól. Ébreszd fel bennünk az üdvösség vágyát és mutasd meg, hogy mit kell tennünk érte! Hisszük, hogy az üdvösség beteljesedésekor megszűnik a betegség, a szenvedés és a halál, megszabadulunk minden rossztól. Krisztus győzelme ez, amelyben mi is részesülünk. Urunk, vezess minket az üdvösségre!