Napi evangélium

Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!”

Elmélkedés:

Nem gyerekjáték
Egy, kettő, három, négy – számolnak együtt a gyerekek. Egy, kettő, három, négy, öt – hallom újra. A levegő alig mozdul, a tó tükörsima. Egy, kettő, három, négy, öt. Kerékpárjaink egy fa alatt pihennek, én pedig a tó partján egy másik fa árnyékában fekszem, s közben hallom, hallgatom a gyerekek számolását: egy, kettő, három, négy, öt. Néha eljutnak hatig, hétig, de akkor már egészen izgatott, ujjongó a hangjuk. Nyolc a rekord, tovább nem jutnak. Nem számolni tanulnak, hanem lapos kavicsokat keresnek a parton s versenyeznek, hogy ki tudja úgy eldobni a követ, hogy a víz tetején a legtöbbet ugorjon, pattanjon a kő. Egy, kettő, három, négy, öt, és a kavics alámerül a tóban, elsüllyed a vízben. Ki ne játszott volna ilyet gyerekkorában? Melyik édesapa ne tanította volna meg fiát erre az egyszerű játékra? Elheverve a fűben az eget nézem, s elgondolkozom az evangéliumon. Jézus a vízen jár. Számolom lépteit. Egy, kettő, három, négy, öt, s nem süllyed el. Hat, hét, nyolc, kilenc, de nem merül el. Tíz, húsz, harminc, százig vagy még tovább jutok, s Jézus a víz tetején jár. Aztán a másik szereplőre pillantok: egy, kettő, három, s Péter már süllyed is alá. Menthetetlenül elmerülne a mélybe, ha Jézus meg nem ragadná kezét, s nem mentené meg őt. Nem fizikaórán vagyunk, tehát nem arról van szó, hogy mely esetekben nem érvényesül a gravitáció törvénye. Akkor mit tanít nekünk Jézus vízen járása és Péter süllyedése?
Jézus cselekedetében nem látványos mutatványt kell látnunk, hanem annak igazolását, hogy ő valóban Isten. Felette áll a természeti törvényeknek. Erősebb a természet erőinél. Ha csak ember volna, akkor nem volna képes ilyenre. Nem volna képes meggyógyítani pusztán szavával vagy érintésével a betegeket, de ő megteszi, hogy Isten irgalmassága megmutatkozzék. Nem volna képes néhány falatnyi ételből ezreket jóllakatni, de ő isteni erejével megteszi, hogy megmutassa Isten jóságát és gondoskodását. Nem volna képes a víz tetején járni, de ő jár, hogy igazolja tanítványai előtt istenségét. Ezek a csodák tehát azt hivatottak bizonyítani, hogy ő valóban Isten. Ezt támasztja alá Jézus kijelentése, amikor megszólítja a csónakban lévő tanítványokat: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” (Mt 14,27). Ugyanezekkel a szavakkal köszönti a feltámadást követően az Úr az apostolokat, akik félelmükben bezárkóznak. Jézus jelenléte, isteni erejének megtapasztalása eloszlatja az ember félelmeit. És ehhez érkezünk el a történet végén, amikor Péter és társai Jézus előtt leborulva mondják: „Te valóban az Isten Fia vagy!” (Mt 14,33).
A történet Márk (vö. Mk 6,45-52) és János (vö. Jn 6,16-21) evangéliumában is szerepel, de egyiknél sem esik szó Péterről. Máté viszont lejegyzi ezt is. Bátornak, sőt talán kissé vakmerőnek is tűnik Péter apostol kérése. Azt szeretné ugyanis, hogy ő is járni tudjon a víz tetején. Mintegy ezzel bizonyítsa Jézus, hogy valóban ő az. Ha Mestere képes a vízen járni, akkor Isten lévén arra is képes, hogy egyik tanítványa ugyanezt tegye. Az Úr teljesíti a szokatlan kérést, Péter tud is járni a vízen, de félelme miatt pillanatokon belül süllyedni kezd. Látva a hirtelen támadt veszélyt tudja, hogy kihez fordulhat segítségért. Akinek hatalma van megtenni, hogy a víz tetején járhasson tanítványa, az meg is tudja őt menteni, amikor veszélybe kerül. Péter apostol esetében lehetetlen nem észrevennünk, hogy a kételkedés bűne húzza őt a mélybe és Jézus segítsége emeli ki, menti meg. Emlékeztessen minket ez a történet arra, hogy az Úr nem hagyja el Egyházát, nem hagy el bennünket, amikor veszélyben vagyunk, hanem örök célunkhoz vezet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!