Napi evangélium

Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet.
A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt.
Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”

Elmélkedés:

Kiknek szól az üzenet?
Az Isten országáról szóló példabeszédek harmadik eleméhez érkeztünk a mai vasárnap. Jézus földbe rejtett kincshez, értékes igazgyöngyhöz és hálóhoz hasonlítja az országot. Miután megnéztük, hogy az ember részéről milyen lelkület szükséges Isten üzenetének befogadásához (2014. július 13.) és elmélkedtünk az isteni üzenet tartalmáról (2014. július 20.), a mai napon arra keressük a választ, hogy kiknek szól Isten üzenete?
Jézus egy alkalommal nagyon kemény szavakkal illeti azokat, akiknek az isteni üzenet tanítása volt a feladata. Ezt mondta: „Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok” (Lk 11,52). Szavai egyértelműen jelzik, hogy Isten szavának ismerete bizonyos értelemben kiváltság volt abban az időben. Az írástudók, a tanítók, a farizeusok értettek a törvények helyes értelmezéséhez, de nem teljesítették azt a feladatukat, hogy az embereket megtanítsák az isteni parancsok helyes megtartására. A vallási dolgokban jártas, képzett emberek és az egyszerű nép között szakadék tátongott, amelyet Jézus a lehető legegyszerűbben átlépett. Nyilvános működése kezdetén a názáreti zsinagógában így beszélt: „Az Úr Lelke rajtam, azért kent fel engem. Ő küldött, hogy a szegényeknek hirdessem az örömhírt” (Lk 4,18). Más alkalommal mondott szavai szerint Isten országának megvalósulását nem csak a csodák jelzik, hanem az is, hogy „a szegényeknek hirdetik az evangéliumot” (Lk 7,22).
Az igazság hallgatásának vágyával Jézushoz igyekvő emberek között alig akadnak írástudók, de annál több az egyszerű ember. Kiket látunk ebben a tömegben? A társadalom kitaszítottjait. Ott vannak például az egyszerű pásztorok, akik foglalkozásuk miatt vallásilag tisztátalannak számítottak. Vagy ott vannak a vámosok, akiket a zsidók lenéztek, mert a rómaiak kiszolgálói voltak. Ott vannak a szegények, akikre a tehetősebbek úgy tekintettek, hogy bűneik miatt sújtja őket Isten a szegénységgel és a nélkülözéssel. Ott vannak a betegek, akik kiszolgáltatott helyzetükben aligha számíthattak emberi segítségre, de Jézus csodás gyógyításai révén megtapasztalhatták Isten jóságát. Ott vannak a bűnösök, akiket a magukat igaznak tartó zsidók lenéztek, de mégis megérintette őket Isten irgalma. Ott vannak a nők, az asszonyok, akiknek vallási kérdésekben nem volt szabad megszólalniuk, véleményt mondaniuk. Ott vannak a gyerekek, akik koruk miatt semmiféle tekintélynek nem örvendhettek, de Jézus barátságának köszönhetően mégis részesülhettek Isten áldásában.
Ezek az egyszerű emberek mind szívesen hallgatták Jézust, aki egyszerűen szólt hozzájuk. Tanítását olyan példákkal, esetekkel világította meg, amelyekkel a hallgatóság nap mint nap találkozott. Könnyen megértették, hogy milyen lehet a földművelés közben kincset találni, hiszen ez többségük mindennapi munkája volt, s talán néha éppen arról álmodoztak munka közben, hogy milyen nagy szerencse volna kincset találni a földben. E példázatból megértették, hogy az Isten országa olyan kincs, olyan érték, amelyért érdemes fáradozni.
Vajon én felismerem-e magamat Jézus példázataiban? Magamra vonatkoztatom-e azokat? Szívesen hallgatom-e Isten üzenetét? Felismerem-e benne azt az örömhírt, amely az üdvösség útját mutatja számomra?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!