Napi evangélium

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”

Elmélkedés:

Elvinni a szeretetet
Az apostoli időkbe, az ókori Róma városába vezet vissza minket Henryk Sienkiewicz, lengyel születésű Nobel-díjas író Quo vadis című regénye, amely feltárja az első keresztények életét és az ellenük irányuló üldözéseket. Nem a regény címét ihlető jelenetet, azaz Péter apostol találkozását Jézussal a Via Appián szeretném felidézni e világsikerű műből, hanem egy másikat. A vándorló Péter és Pál apostolok elé egy alkalommal odaáll egy pogány fiú és azt kérdezi tőlük: Görögország a bölcsesség tudományát és a művészi szépet adta az emberiségnek, Róma pedig a hatalmat és a törvények rendjét. És ti mit adtok? Péter apostol egyszerűen válaszol: Mi szeretetet hozunk.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez volt egykor az apostolok, köztük a ma ünnepelt Szent Péter és Szent Pál apostolok feladata. Amikor az apostoli hivatás eredetét, gyökerét vizsgáljuk, a Jézus általi küldéshez jutunk. Az apostol küldött, Jézus Krisztus küldötte. Miután megismerte a Mester személyét, tőle kap megbízatást, küldetést, s ez nem lehet más, mint hogy az Úr nevében tevékenykedjen. Az evangéliumokból tudjuk, hogy az apostolok útja azzal kezdődik, hogy Jézus megszólítja, meghívja őket. Miután vele élnek, vele járnak vándorútján, hallják tanítását és láthatják isteni erővel véghezvitt tetteit, küldetést kapnak tőle. Ezen az úton, amelyet joggal nevezünk az ő esetükben is a hit útjának, Jézus megismerése a legfontosabb. Mert nem azt kapják küldetésül, hogy egy új tanítás, egy új eszme hirdetői legyenek, hanem hogy tanúságot tegyenek Krisztusról, az Isten Fiáról s mindarról, amit vele átéltek. Csak azt követően kapnak küldetést az evangélium hirdetésére, hogy az Úrral vannak, vele élnek.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – erre csak az képes, aki megismerte Krisztus szeretetét. E felismerésre Szent Pál apostol életpéldája vezet el bennünket, aki a kezdeti időkben veszélyes újítóknak tartotta a keresztényeket. Úgy gondolta, hogy minden eszközzel üldöznie kell azokat, akik nem ragaszkodnak őseik vallásához, hanem új vallási tanokat hirdetnek. Élete akkor vesz fordulatot, amikor megismeri Krisztust és megérinti őt Krisztus szeretete. E személyes és lelke mélyét megérintő tapasztalatról így ír később: „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Itt értjük meg, hogy miért vált a szeretet Pál életének alaptörvényévé, miért emlegeti a szeretet elsőbbségét és miért tanít a kereszten megnyilvánuló isteni szeretetről. És itt értjük meg azt is, hogy csak akkor válhatunk Krisztus hiteles tanúivá, ha minket is megérintett Isten szeretete s engedtük, hogy megújítsa, megváltoztassa életünket.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – e küldetést az tudja teljesíteni, aki maga is szeretetet érez Krisztus iránt és megvallja azt. Erre példa ma ünnepelt másik szentünk, Péter apostol esete. Az ünnep vigíliájának evangéliuma arról számol be, hogy Jézus kérdésére Péter háromszor vallja meg szeretetét az Úr iránt (vö. Jn 21,15-19). Ez az őszinte szeretet-vallomás előzi meg azt, hogy a mi Urunk az Egyház vezetésének különleges feladatát - mint sajátos küldetést - bízza Péterre. Aki szereti Jézust és kész érte mindenre, akár élete feláldozására is, az méltó lehet a küldetésre. Az Úr iránti szeretet nélkül ugyanis nem érdemes elindulni az emberhalászat, az igehirdetés és a tanúságtétel útján, mert minden legfeljebb kényszerű kötelességteljesítés lesz. Péternek, a többi apostolnak és a későbbi korok küldötteinek egyaránt a Krisztus iránti szeretetet adja a bátorságot az evangélium hirdetésére, e szeretet alapozza meg hűségüket és ad nekik erőt a vértanúsághoz.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata napjainkban is, ez tehát a mi feladatunk. Egy új szempontot érdemes itt megemlíteni, tudniillik azt, hogy az apostoli küldetést nem magányos farkasként, hanem közösségben kell teljesítenünk. Közösségben, valódi szeretetközösségben Krisztussal és egymással. Csak így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A keresztények közötti testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretet érintésére.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Az Egyház közösségében mindannyian megtapasztalhatjuk az üdvösséget, amelyet te a mennyei Atyától hoztál el nekünk és megérezhetjük az Atya szeretetét. Te azt kérted tanítványaidtól és azt kéred tőlünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan te szeretsz minket. Napjainkban is szükséged van apostolokra, akik készek a szolgálatra. Szükséged van tanúkra, akik küldötteidként szeretetedet közvetítik. Adj nekünk apostoli lelkületet, hogy a szeretet tanúi, szereteted hirdetői legyünk! Vezess minket az evangélium hirdetésének útján és mutass nekünk utat az üdvösség felé!