napi evangelium






Napi evangélium


2014. június 14. – Szombat

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”

Mt 5,33-37


Elmélkedés:

Jézus a mai evangéliumban folytatja a régi, ószövetségi törvényről, s annak egyes elemeiről szóló tanítását. Most az esküvel kapcsolatos szabályoknak ad új irányt. „Ne esküdjetek!” (Mt 5,34) – hangzik Jézus egyértelmű kijelentése. Jézus korában és azt megelőzően az esküt azért használták, hogy a mondottak igaz voltát megerősítsék. Ennek megfelelően az eskü biztonságot adott a szerződő feleknek s ezért jogos volt. Mi okozta akkor Jézus éles szembefordulását az esküvel? Egyrészt az lehetett a háttérben, hogy a farizeusok igyekeztek kibúvókat keresni, azaz olyan lehetőségeket találni, amikor nem volt kötelező a fogadott eskü megtartása. Másrészt sokan visszaéltek az esküvel és sok esetben hamis vagy valótlan dolgok bizonyítására akarták felhasználni azt.
Jézus új törvénye eltér a farizeusok szabályaitól, s helyreállítja az eskünek és más szabályoknak azt a rendjét, amelyet Isten akart. A legfőbb törvény Jézus számára és a mi számunkra az Atyának való engedelmesség és az igazmondás. A szavak őszinteségét természetesen továbbra is megkívánja, a hazug beszéd ugyanis lerombolja a bizalmat az emberek között. Az igazmondás azonban eskü nélkül is kötelező.
Befejezésként tárjuk fel Jézus kijelentésének egy új szintjét: Az az ember, aki elutasítja az igaz Istent, egész életével hazudik, sőt másokat is eltérít hazugságaival az igaz Istentől és az igazság tanításától. Krisztusban ragyog fel számunkra az örök igazság.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.
Sziénai Szent Katalin
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: