napi evangelium






Napi evangélium


2014. május 28. – Szerda

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”

Jn 16,12-15


Elmélkedés:

Pünkösdhöz közeledvén a mai evangélium is az eljövendő Szentlélekről szól, pontosabban arra a kérdésre ad választ, hogy honnan származik és kitől jön. A Hiszekegyben ezt imádkozzuk: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik.”
Hitünk szerint tehát egyrészt az Atya küldi el nekünk a Szentlelket a Fiú nevében. A Fiú küldetését az Atya határozta meg: megváltani és üdvözíteni az embereket. A Szentlélek küldetését szintén az Atya határozta meg: megszentelni a világot és az Egyházat. Másrészt a Fiú is küldi nekünk a Szentlelket, hiszen ezt mondta Jézus: „Ha elmegyek, akkor elküldöm hozzátok a Vigasztalót” (Jn16,7).
A Szentlélek ajándék. Az Atya és a Fiú ajándéka. A létezés ajándéka. A kegyelem és az irgalmasság ajándéka. Az örök isteni szeretet ajándéka. Az embereket megszentelő ajándék. A Krisztusban hívők közösségét, azaz az Egyházat megszentelő ajándék. Olyan ajándék, ami bekapcsol minket az isteni szeretet világába. De ezt sosem kényszeríti ránk Isten. Ő azt szeretné, ha hittel, engedelmesen elfogadnánk Krisztust, és felismernénk benne a legyőzhetetlen igazságot. Ezt a titkot talán Szent Pál apostol fogalmazza meg a legszebben, aki ezt írta: „A nekünk ajándékozott Szentlélek által kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5). Várjuk és pünkösdkor fogadjuk el a Szentlélek ajándékát, hogy a szívünkbe költözzön a szeretet!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: