napi evangelium






Napi evangélium


2014. május 21. – Szerda

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

Jn 15,1-8


Elmélkedés:

A gyerekek nem értik, hogy miért kell a gyümölcsfákat és a szőlőt olyannyira visszametszeni, hogy szinte alig marad valami az ágakból. Azt gondolják, hogy ezzel teljesen tönkreteszik a fákat. A metszés utáni hetekben és hónapokban, amikor jön a tavasz, csodálkozva szemlélik, miként hajt új ágat a fa vagy a szőlő. Később talán azt is megértik, hogy a fájdalmasnak tűnő metszés nélkül legfeljebb terméketlen bozót nőne.
Jézus arról tanít a mai evangéliumban, hogy az Atya megtisztítja a szőlővesszőket, hogy még többet teremjenek. A Krisztushoz kapcsolódásnak arra a fontos mozzanatára utalhat ez a kifejezés, hogy az irgalmas Atya időnként megtisztítja lelkünket, eltörli bűneinket, hogy azok ne akadályozzanak a továbbiakban minket a lelki gyümölcsök meghozatalában. Ha nem engednénk, ha nem kérnénk ezt Istentől, lelkünk hamar sötét dzsungellé válna. Sokszor mégis fájdalmasnak és kellemetlennek tartjuk ezt. Nehezünkre esik bemenni a gyóntatószékbe, s engedni, hogy az Atya lemetsze rólunk a bűnök vadhajtásait. De csak így szabadulhatunk meg tőlük. A bűnbocsánat által új teremtménnyé, új emberré válunk, olyanokká, akik mindent megteszünk a Krisztussal való egyre tökéletesebb lelki egység érdekében. Engedjük, hogy az isteni szeretet, jóság újra és újra átjárjon minket! Engedjük, hogy Isten irgalma új erővel töltsön el minket!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: