napi evangelium






Napi evangélium


2014. május 6. – Kedd

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”

Jn 6,30-35


Elmélkedés:

A pusztai vándorlás idején az Istentől kapott mannakenyér az életet jelentette a választott népnek. Ha nem táplálta volna őket az Úr, éhen haltak volna. Isten pedig a manna-csoda révén megmutatja, hogy gondoskodik övéiről és övéi életéről.
Erre emlékeztette az embereket a Jézus által tett csodálatos kenyérszaporítás, de ez nem volt elég a nép számára és olyan újabb jelet követelnek, amely alapján hihetnek benne s amely igazolja, hogy ő a Messiás. Milyen szándék lehet a követelés hátterében? Ha jó szándékú volt a kérés, akkor valóban hinni akartak az emberek. Ha viszont rossz szándékkal kérték ezt, akkor csak próbára akarták tenni Jézust és abban bíztak, hogy nem tud csodát tenni és kudarcot vall. Talán ez utóbbi a valószínűbb, hiszen Jézus nem teljesíti a kérést. Ennek az lehet az oka, hogy Jézus nem a csodaváró emberi elvárásoknak akar megfelelni, hanem mindig az Atya akaratát teljesíti, valamint messiási kilétét még nem akarja felfedni teljesen.
Jézus tehát nem tesz újabb csodát, de tanítást ad az igazi mennyei kenyérről, amelyet az Atya ad az embereknek. Ez a kenyér ő maga, az ő valóságos teste, amelyet az Oltáriszentségben vehetünk magunkhoz, mint az élet kenyerét és az örök élet táplálékát. Az egykori manna előképe az élő kenyérnek, az Oltáriszentségnek. Ha Krisztus testével, az Oltáriszentséggel táplálkozunk, akkor miénk lesz az örök élet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, a mi üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösség re. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: