Napi evangélium

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Elmélkedés:

Egyetlen áldozat
Boldog Kalkuttai Teréz anyától származik a következő, papoknak szóló figyelmeztetés, felszólítás: „Úgy végezd ezt a szentmisét, mintha első szentmiséd volna! Úgy mutasd be, mintha utolsó szentmiséd volna! És úgy ünnepeld ezt a szentmisét, mintha életed egyetlen szentmiséje volna!” Istennek hála a papok többsége éveken, évtizedeken keresztül végzi szolgálatát, s mutatja be mindennap a szentmisét élete utolsó napjáig, s nem csupán egyetlen alkalommal pappá szentelése után. Az említett Teréz anyától származó jó tanács és kérés mégis igaz minden szentmisére, s jó, ha minden pap ilyen lelkülettel ünnepli az eucharisztiát, hogy az valóban Istennek tetsző szolgálat legyen és a hívek lelki épülését szolgálja.
Jézus nagycsütörtöki utolsó vacsoráját joggal tartjuk szentmisének, a szentmise mintájának. Ezen vacsora alkalmával a kenyeret az ő testeként, a bort az ő véreként adta apostolainak. Ez az első átváltoztatás, amely az Úr parancsának megfelelően a felszentelt papság által minden szentmisében megújul, megismétlődik, Krisztus áldozata jelenvalóvá válik. Az utolsó vacsora cselekedete Jézus számára az első, az utolsó és az egyetlen volt. Éppen annak érdekében rendelkezett úgy, hogy emlékezetére megismételjük, jelenvalóvá tegyük áldozatát, hogy az idők végezetéig részesüljenek a benne hívők a testévé és vérévé változtatott kenyérből és borból, mint az örök élet táplálékából.
Amikor Jézus egyetlen áldozatáról beszélünk, akkor nem szabad önmagában szemlélnünk az utolsó vacsorán végzett cselekedetét, hiszen az szorosan összetartozik az ő kereszthalálával, önmaga feláldozásával. Tulajdonképpen nem is beszélhetünk két áldozatról, az utolsó vacsora áldozatáról és a keresztáldozatról, mert olyan szoros egység van köztük. Jézus áldozata az Atyának való önfelajánlás. Miért szükséges az áldozat-jelleg kiemelése? Ha egy ember valakinek az életét igyekszik megmenteni, de ez az ő életébe kerül, akkor hősnek nevezzük. Ha valakinek kioltják az életét azért, mert ragaszkodott egy igazsághoz vagy hitéhez, és a halálos fenyegetések ellenére sem volt hajlandó megtagadni azt, akkor vértanúnak nevezzük. Ha pedig Isten hal meg az emberekért, akkor az valódi áldozat. Jézust ne nevezzük hősnek vagy vértanúnak, mert az ő önfeláldozása több ennél. Ha csak valóságos ember lett volna, akkor mondhatnánk, hogy hős volt, de mivel valóságos Isten is, helyesebb áldozatról beszélnünk. Cselekedete engesztelő áldozat, amelyet az Atya kér Fiától és a Fiú felajánl Atyjának. Megváltó áldozat, amelyben nekünk adja testét és értünk hal meg a kereszten.
Kezdő papként többször elkövettem azt a hibát az igehirdetés során, hogy pontatlanul fogalmaztam. Például így: „Az Oltáriszentségben az Úr a saját testét adja oda. Vagy: Jézus meghalt a kereszten.” Mennyire félrevezető ez a megfogalmazás! Mennyire személytelen. Mintha semmi közünk nem volna hozzá. Jézus meghozza áldozatát, az Atya elfogadja, és így kerek a történet. Ez egy tévedés. Valójában Jézus értünk hozza meg áldozatát, amelyet felajánl az Atyának, nekünk adja testét az Oltáriszentségben, értünk szenved és értünk hal meg a kereszten.
Amikor az elkövetkezendő napokban részt veszünk a nagycsütörtök esti szentmisén, a nagypénteki szertartáson, a húsvéti vigílián és a húsvétvasárnapi ünnepi szentmisén, ne érezzük magunkat kívülállónak! Úgy hallgassuk a felolvasott szentírási részeket, hogy azokban mi is benne vagyunk. Gondoljunk arra, hogy Krisztus értem halt meg, nekem adja önmagát az Oltáriszentségben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Kérdések százai forognak fejemben, amikor az utolsó vacsora asztalánál ülök. Alig fogom fel szavaid értelmét, alig értem cselekedeteid jelentését. Szolgaként hajolsz le, hogy megmosd az apostolok lábát és az én lábamat. Saját testedet és véredet adod a kenyérben és a borban az apostoloknak és adod nekem. Olyan dolgokat teszel, amit egyetlen más ember nem tesz. Isteni erőddel szembeszállhatnál azokkal, akik elfognak, elítélnek, bántalmaznak, de nem teszed, s én nem értem szelídséged. Meghalsz a kereszten, de előtte azokért imádkozol, akik megölnek, s én nem értem, miért kellett így meghalnod. Csak annyit sejtek most, hogy mindez értem történik. Talán harmadnap mindent megértek.