Napi evangélium

Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.”

Elmélkedés:

Az emberi szándék mögött
A virágvasárnapi szentmise sajátossága, hogy a szertartás ünnepélyes bevonulással és körmenettel kezdődik. Ennek során történik a barkaágak megáldása és ekkor olvassuk fel Jézus jeruzsálemi bevonulását (vö. Mt 21,1-11). Ezt követően az igeliturgiában az evangélium helyén Jézus szenvedéstörténete (passió) hangzik el énekelt vagy olvasott formában (vö. Mt 26,14 – 27,66).
Mai elmélkedésünk témája legyen a jeruzsálemi bevonulás. A zsidó szokásoknak megfelelően Jézus minden esztendőben legalább egy alkalommal elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy részt vegyen az ünnepen. Egy ilyen zarándoklaton vett részt például 12 éves korában, amikor az ünnep után a városban maradt, Mária és József napokig aggódva keresték, amíg meg nem találták a templomban az írástudók és tanítók között (vö. Lk 2,41-52). Nyilvános működése alatt többször is megjelenik a jeruzsálemi templomban, tanítja a népet és kiűzi a kereskedőket a szent helyről. Nem először érkezik tehát a városba, de mostani érkezése más, mint a korábbiak, hiszen ő tudja, hogy ez az utolsó bevonulása, kifelé már úgy jön, hogy keresztjét hordozza. A város közelében található Olajfák hegyénél megbízza két tanítványát, hogy a szomszédos faluból hozzanak számára egy szamarat, majd arra felülve érkezik a városba. E jelképes cselekedetet Máté evangélista szükségesnek tartja megmagyarázni, s benne a prófétai jövendölések beteljesedését látja, amelyek a Messiás eljövetelére vonatkoznak. Ezért idézi Izajás és Zakariás prófétákat, akik így jövendöltek: „Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, szelíden, szamárháton ülve, egy teherhordó állat csikóján” (Mt 21,5).
Az emberek felismerik a messiási idők jelét, s Jézust királyoknak kijáró tisztelettel fogadják, faágakkal integetnek, ruháikat terítik elé a föld porába és Dávid fiaként, azaz Messiásként köszöntik őt. Nehéz megítélnünk, hogy mennyire őszinte ez a lelkesedés. Az ünnepre készülvén a felfokozott várakozást a tömeghangulat könnyen a lelkesedés felé segíti. Nem feledkezhetünk el ugyanis arról, hogy ugyanezt az ünnepre érkező tömeget néhány nappal később a vallási vezetők könnyen szembefordítják Jézussal, akinek halálát még a mostani hozsannánál is hangosabban követelik Pilátustól. A nép, a tömeg könnyen befolyásolható. Pillanatok alatt képes tűzbe jönni és lelkesedni egy jó ügyért, de ugyanilyen hamar ébred benne a gyűlölet, a harag, ha valaki ezt akarja felkelteni benne.
A lelkesedés őszinteségére ugyan rákérdezhetünk 2000 év távlatából, de abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem törődött vele. Az ő fejében már más gondolatok jártak. Sem az éljenző néptömeg, sem Jézus tanítványai nem tudhatták akkor még, amit az Úr már tudott: ez az út számára a halálba vezet. És ő tudatosan vállalta ezt az utat. Eszébe sem jutott, hogy visszaforduljon, elmeneküljön a városból. Korábban három alkalommal is beszélt tanítványainak és apostolainak arról, hogy Jeruzsálemben szenvedés és halál várja, de a mostani bevonuláskor ők nem is sejtik, hogy mindez most fog bekövetkezni. Jézus viszont tudta, hogy küldetése hamarosan befejeződik, és nem menekülhet el attól a végső feladattól, amit az Atya bízott rá, hiszen ez lesz az Atyának való engedelmesség végső jele az ő részéről.
Az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, de mindezek mögött észrevehető Isten akarata, aki élete feláldozását kéri Fiától.
Jó volna az előttünk álló nagyhét folyamán, a nagycsütörtöki utolsó vacsora eseményeiben, az elfogatás és az elítélés alkalmával, a szenvedés, a kereszthordozás és a kereszthalál során erre az isteni szándékra figyelnünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te mindannyiunkat arra hívsz, hogy legyünk veled életed utolsó napjaiban, óráiban, legyünk veled a szenvedésben. Nem csupán szemlélői szeretnénk lenni az eseményeknek, hanem csatlakozunk hozzád. Szereteted elfogadását akarjuk kifejezni azzal, hogy leülünk melléd az utolsó vacsora asztalához. Szeretetünket akarjuk kifejezni, amikor nagypénteken a szent kereszt előtt leborulunk. Szereteted győzelmének akarunk örvendezni, amikor virrasztva várjuk a feltámadás hajnalát.