napi evangelium






Napi evangélium


2014. április 4. – Péntek

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.

Jn 7,1-2.10.25-30


Elmélkedés:

A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a zsidók a mi naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem városában nyolc napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos zsidó részt vett. Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt, amelyben mennyből alászállott kenyérnek nevezte magát, a zsidó vezetők halálra keresik. Arra nem érdemes gondolnunk, hogy félt volna, hiszen akkor nem ment volna el az ünnepre és nem jelent volna meg a templomban, amelynél feltűnőbb és nyilvánosabb hely nem létezett. A templomban sem rejtőzik el, hanem tanítani kezd a nagy nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is hallják, akik jól ismerik a főtanács azon tervét, hogy elfogják és megölik Jézust.
Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük. Jézus szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tartotta vissza. Bár a nép nem tudja honnan származik, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Erre figyel, hiszen az emberi elvárások csak hátráltatnák küldetése teljesítésében.
A történet tanulsága az lehet, hogy Krisztus örömhírét akkor is hirdetnem kell, ha alkalmatlannak tűnik és még fenyegetések ellenére is ragaszkodnom kell hitemhez.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Végtelen Szentség, Jézus Krisztus, az én üdvözítőm érdeme, szent vére és halála árán jutok elődbe önmagamban, s vetem bele magamat a lángodba: az ő feltámadása és mennybemenetele által vezesd el akaratomat magadhoz, sajátítsd ki egészen, tégy vele, amit akarsz, mentsd meg a hamis gyönyörtől, törd meg hatalmát, hogy csak terád tekintsen.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: