Napi evangélium

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

Elmélkedés:

A végső ítéletről szóló mai evangéliumi részben arról van szó, hogy egyesek az embertársaiknak nyújtott irgalmas tetteik jutalmaként elnyerik az üdvösséget, míg mások, akik nem ismerték fel a szükséget szenvedőkben Krisztust és elmulasztották a segítségnyújtást, nem jutnak be az örök életre.
A Katolikus Egyház liturgikus rendje azért tárja elénk most, a nagyböjtben ezt a szakaszt, mert emlékeztetni akar bennünket arra, hogy ez az időszak nem csupán a böjtölésről, az önmegtagadásról és a lemondásokról szól, hanem arról is, hogy gyakorolnunk kell a felebaráti szeretetet. Az alamizsna adás ugyan régies kifejezésnek tűnik, de ma is időszerű cselekedet. Nem csupán sajnálatból való adakozás ez, hanem vallásos cselekedet, amely a szegényben és a rászorulóban magát Krisztust látja meg, s amely mindig nagylelkű és tapintatos. A szegények iránti rokonszenvünk és segítőkészségünk gyakorlati megnyilvánulása ez. Az alamizsnálkodást Jézus az imádság és a böjt mellett a vallásos élet harmadik pillérének nevezi (vö. Mt 6,1-18), amelyet önzetlenül, sosem kérkedve vagy hivalkodva az emberek előtt, és viszonzást nem várva kell gyakorolnunk.
A nagyböjti időben talán ne menjünk el minden koldus mellett üres kézzel. Vagy próbáljunk meg olyan valakinek segíteni, aki valóban rászorul. Adományunkat Krisztusnak adjuk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkünk megtisztítását kérjük tőled. Mi sokszor megelégszünk a felületes bűnbevallással, de te gyökeres megújulást vársz tőlünk. Te képes vagy alapjaiban megtisztítani lelkünket, hogy egyedül Istennek éljünk. A lelki megújulás adjon nekünk erőt ahhoz, hogy evangéliumod hirdetői legyünk a világban azok számára, akik még keresik megtisztító irgalmadat és felemelő szeretetedet.