napi evangelium






Napi evangélium


2014. március 1. – Szombat

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.

Mk 10,13-16


Elmélkedés:

Jézus korában a gyerekekkel való mindennapos törődés az anyák feladata volt. A gyermekek a Bibliában a legtöbbször úgy jelennek meg, mint akik gondoskodásra, törődésre szorulnak. A gyermek magatehetetlen, erőtlen. Már pusztán életben maradásához is segítségre van szüksége. Az ószövetségi gyermekképet gazdagítja, hogy Isten úgy tekint választott népére, mint gyermekére. Vezeti, védelmezi, tanítja népét. Olykor a gyermekek különleges szerepet kapnak Istentől, gondoljunk csak Sámuelre, aki kisgyermekként meghallotta az Úr szólítását. Figyelemreméltó, hogy a messiási jövendölésekben is feltűnik a gyermek alakja.
A rövid evangéliumi beszámoló szerint az apostolok visszautasítanák, elküldenék azokat a kisgyermekeket, akiket áldásért visznek Jézushoz. Jézus felindultsága érthető, hiszen miért kellene megtagadni az áldást tőlük? Szeretettel magához hívja, megáldja őket és példaként állítja kicsinységüket az apostolok elé. A kisgyermekek természetes tulajdonsága, hogy megbíznak szüleikben és biztonságban érzik magukat mellettük. Ezért kívánkozik vissza a csecsemő az idegen kezek közül édesanyja karjaiba. A gyerek a játék közben, amikor édesapja a magasba emeli, biztonságban érzi magát. Isten gyermekeiként ilyen bizalommal legyünk mennyei Atyánk iránt!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: