napi evangelium






Napi evangélium


2014. február 20. – Csütörtök

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!”

Mk 8,27-33


Elmélkedés:

Te vagy a Messiás – olvassuk Péter apostol hitvallását Jézusról a mai evangéliumban. A héber messiás szó magyar jelentése: „fölkent” (személy). Ennek görög fordítása a Krisztus, ami szintén fölkentet jelent. Jézus esetében nem helyénvaló földi királyságra vagy uralomra gondolnunk, inkább lelki értelemben vett uralkodásról beszélhetünk. Jézus olyan Messiás, akit az Isten kent föl királlyá, pappá és prófétává. Messiásnak nevezte őt az angyal, amikor hírül hozta a pásztoroknak születését, és messiási fölkentsége a Jánostól vett keresztség felvételekor vált nyilvánvalóvá a nép számára. Messiási királyságának és küldetésének lényege nem az uralkodásból áll, hanem szenvedésének és megváltó halálának elfogadásából.
Amikor Jézus elfogadja Péter hitvallását, aki őt Messiásnak nevezi, éppen erről a szenvedésről jövendöl tanítványainak. A szenvedő Messiás képe azonban nem fér bele Péter gondolkozásába, Jézus viszont egyáltalán nem akar más messiás lenni. Könnyen megérthetjük tehát, hogy miért használt rendkívül kemény szavakat Péterrel szemben, hiszen ha elutasítaná a szenvedést, akkor egész messiási küldetését tagadná meg. Péternek, s valószínűleg a többi apostolnak is nehéz volt ezt megérteniük, s talán sokszor mi is értetlenül állunk, amikor a szenvedés értelmét keressük. Jézus az Atya iránti engedelmességből fogadta el szenvedését és halálát, amelynek jutalma a feltámadás lett.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk Szent Tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük. Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: