napi evangelium






Napi evangélium


2014. január 29. – Szerda

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik.
Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”

Mk 4,1-20


Elmélkedés:

A mai nappal kezdődően azt a sorozatot kezdjük meg Szent Márk evangéliumában, amelyben Jézus példabeszédekben szól az Isten országáról. Az első példázat a legtöbb szentírásfordításban a magvető címet viseli, de ez kissé félrevezető, hiszen nem a magot elvető személy és nem is az ő munkája áll a jézusi hasonlat középpontjában, hanem a magok. A mi Urunk arról beszél, hogy ezek a magok különféle talajba hullnak, s ennek megfelelően hoznak több vagy kevesebb termést. Az elhintett magok a tanítást, az isteni üzenetet, az örömhírt jelentik, a talaj pedig a hallgatóság lelkületét. Természetes, hogy a magvető a magokat a jó talajba hinti, de azt nem tudjuk meg, hogy miért szór magokat az útfélre, a sziklák és a tövisek közé. Ez talán arra utal, hogy amikor Isten az emberekhez eljuttatja tanítását, akkor nem válogat, hanem bőkezűen adja igazságát, hogy abból senki ne legyen kizárva. Ezt követően pedig az emberen múlik, hogy az ő szívében fog-e termést hozni a tanítás.
Az Egyház egyik legfőbb feladata az igehirdetés. Ha az igehirdető lelkiismeretesen elvégezte szolgálatát, akkor nyugodt lehet, hiszen kötelességét megtette. Az eredmény már nem tőle, hanem Istentől függ, illetve attól, hogy a hallgatóság jó szívvel elfogadja-e azt vagy visszautasítja. Vajon az én szívemben növekedésnek indul-e Isten nekem szóló szava?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva számunkra, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: