napi evangelium






Napi evangélium


2014. január 15. – Szerda

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.

Mk 1,29-39


Elmélkedés:

Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium. Az első szűkebb, családias környezetben történik, a második már nagyobb nyilvánosság előtt. Péter anyósának meggyógyításakor csak néhányan lehettek jelen, de aztán kitágul a kör, s mindjárt azzal találkozunk, hogy mindenki Jézust keresi, betegeket hoznak hozzá.
Az embereket lenyűgözte Jézus hatalommal teli tanítása és a csodás gyógyításai. Ne csodálkozzunk azon, hogy mindenki őt keresi, őt akarja hallgatni, és tőle várják a testi betegségtől való szabadulást. Jézus mégsem tartózkodik hosszabb ideig sehol, hanem tovább indul, hogy fáradhatatlanul végezze küldetését, amit az Atya bízott rá. Az üdvösség tanítása és a gyógyulások kegyelme ugyanis nem csupán egyeseknek szól, hanem mindenkinek. Hirdeti az evangéliumot a szegényeknek, akikkel a gazdagok nem törődnek, és meggyógyítja a kitaszított leprásokat, sántákat, vakokat és más betegségben szenvedőket, olyanokat, akiken senki más nem segít. És kiűzi a gonosz lelkeket, amelyre senki ember nem képes. Jézussal valóban Isten országának megvalósulása kezdődött el a földön. Ennek az országnak a tagjai vagyunk, mert az üdvösség örömhíre mindenkinek, nekünk is szól.
A két jelenetet az zárja, hogy Jézus visszavonul és imádkozik. Imájában az Atyához fordul, aki elküldte őt az igazság tanításával az emberekhez és akinek irgalmát jelenvalóvá teszi gyógyításaival.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, erősíts meg minket hivatásunkban, az imádásban és a hűségben. Isteni szavadnak és szent törvényednek szenteljük magunkat ma és minden nap, amikor eléd járulunk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: