Napi evangélium

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.

Elmélkedés:

Jézus úgy tanította az embereket, mint akinek hatalma van – olvashatjuk a mai napon az evangéliumban. Mi volt ez a titokzatos hatalom? Honnan volt szavainak ekkora ereje? – kérdezzük mi, miként ugyanez a kérdés járhatott számos kortársa fejében is.
Jézus Krisztus az ő nyilvános működése éveiben legfőbb küldetésének a tanítást és Isten országa hirdetését tartotta. Nem csupán szavakat mondott, hanem ő volt a mennyei Atya megtestesült Igéje, kimondott szava. Az igazság tanítását hirdette, de semmit sem mondott önmagától, hanem csak azt, amit az Atyától hallott. Ez az isteni háttér az az erő és hatalom, amit észrevesznek az emberek, illetve az, hogy szavait tettei és csodái megerősítették. Még a gáncsoskodó kérdésekre is mindig a legtökéletesebb választ tudta adni. De ha kellett, akkor nem szólt, néma maradt. Ezzel a szótlansággal tűrte a bántalmakat is, amelyeket keresztútján elszenvedett. Nem fecsegett, mert aki sokat beszél, mindig rejteget valamit az emberek elől. Neki nem volt titkolnivalója, nyilvánosan cselekedett és tanított.
Jézus boldogoknak nevezte azokat, akik hallgatták tanítását. E kijelentése nem csupán egykori hallgatóságára vonatkozik. Mi is boldogok vagyunk, ha nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanít nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni kell szavain, hanem követni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!